–...az enyém, Havas nagyúr. én nem déli h?lgy vagyok, hanem a szabad nép asszonya. Jobban ismerem az erd?t, mint a fekete k?penyes felderít?id. Számomra ott nincsenek kísértetek.
Reménykedjünk. Jon számított erre, és bízott benne, hogy Val sikerrel járhat ott, ahol Fekete Jack Bulwer és társai kudarcot vallottak. A szabad népt?l nem kellett tartania... de mindketten tudták, hogy a fák k?z?tt nem csak a vadak állhatnak lesben.
– Van elég élelmed?
– Szárított kenyér, kemény sajt, zabsütemény, sózott t?kehal, sózott marha, sózott birka és egy t?ml? édes bor, hogy kimossam azt a sok sót a számból. Nem fogok éhen halni
– Akkor ideje indulnod.
– Visszatérek, Havas nagyúr, Tormunddal vagy nélküle... a szavamat adom. – Val felnézett az égre. – A telihold els? napján várjatok.
– úgy lesz. – Ne hagyj cserben, gondolta Jon, kül?nben Stannis lecsapatja a fejem,
– Szavadat adod, hogy vigyázol a hercegn?nkre? – kérdezte a király, Jon pedig megígérte, hogy így lesz. Val azonban nem hercegn?, ezt is félszázszor elmondtam neki. Suta kibúvó volt, szakadt k?peny hamis szavain. Apja soha nem egyezett volna bele. én vagyok a kard, amely az emberek birodalmát védelmezi, emlékeztette magát, és ez végeredményben t?bbet számít, mint egyetlen ember becsülete.
A Fal alatt átvezet? út s?tét volt, és hideg, akár egy Jégsárkány gyomra, és kanyargós, mint egy kígyó. Bánatos Edd fáklyával a kezében vezette végig ?ket rajta. Mully hozta a kulcsokat a három kapuhoz, a karvastagságú vas rudak elzárták az átjárót. A kapuknál álló dárdások fejet hajtottak Havas Jon el?tt, de nyíltan méregették Valt és a lovát.
Amikor el?bukkantak a Fal északi oldalán, kilépve a frissen vágott fából faragott, vastag kapun, a vad hercegn? egy pillanatra megtorpant, és végignézett a hóval borított mez?n, ahol Stannis király gy?zelmet aratott. Azon túl a Kísértetjárta Erd? várt rá s?téten és némán. A félhold fénye sápadt ezüst?ssé változtatta Val mézsz?ke haját, az arcát pedig hófehérré. Vett egy mély lélegzetet
– édes íze van a leveg?nek.
– Az én nyelvem le van fagyva, csak a hideget érzem.
– Hideg? – nevetett halkan Val. – Nem, amikor hideg van, akkor fáj a lélegzetvétel. Amikor a Mások j?nnek...
Nyugtalanító gondolat volt. A hat kiküld?tt felderít? még mindig nem tért vissza. Korai volna. Bármikor megérkezhetnek. Egy másik része viszont azt hajtogatta: halottak, mindegyik halott. Te küldted ki ?ket meghalni, és most Vallal is ugyanazt teszed.
– Add át Tormundnak az üzenetemet.
– Lehet, hogy nem hallgat a szavaidra, de hallani fogja ?ket – Val arcon csókolta a parancsnokot. – Hálás vagyok neked, Havas nagyúr. A félvak lóért, a sózott t?kehalért, a szabad leveg?ért. A reményért.
Lélegzetük ?sszekeveredett, fehér k?d?t alkotott a leveg?ben. Havas Jon hátralépett.
– Az egyetlen k?sz?net, amire vágyom...
– ...óriásvész Tormundé. Tudom. – Val el?rehúzta medveb?r k?penye csuklyáját. A barna b?r itt-ott már szürkült. – Csak egyetlen kérdés, miel?tt elindulok: te ?lted meg Jarlt, nagyuram?
– A Fal ?lte meg.
– én is úgy hallottam, de biztos akartam lenni benne.
– Szavamat adom. Nem én ?ltem meg. – Bár sor kerülhetett volna rá, ha másképp alakulnak a dolgok.
– Ez jó lesz búcsúzásnak is – mondta a n? már-már pajkosan.
Havas Jon viszont nem volt vidám kedvében. Túl hideg és túl s?tét van a játszadozáshoz, ráadásul fogy az id?nk.
– Csak egy id?re. Visszatérsz. Ha nem másért, a fiúért.
– Craster fiáért? – Val megvonta a vállát. – Nem rokonom.
– Hallottam, hogy énekelsz neki.
– Magamban énekeltem. Tehetek róla, ha ? is hallgatta? – Halvány mosoly jelent meg az ajkán. – Megnevettette. Elismerem, kedves kis sz?rnyeteg.
– Sz?rnyeteg?
– Ez a tejneve. Valahogy hívnom kellett. Gondoskodj róla, hogy mindig melegben és biztonságban legyen. Az anyja kedvéért, és az enyémért is. és tartsd távol a v?r?s asszonytól, ? tudja, ki valójában. Sok mindent lát a lángjaiban.
Aryát, gondolta Jon, és remélte, hogy valóban ? volt az.
– Hamut és pernyét.
– Királyokat és sárkányokat.
Már megint a sárkányok. Jon egy pillanatra maga is majdnem látta ?ket, ahogy az éjszakában mozognak, s?tét szárnyuk kirajzolódott a lángtenger el?tt.
– Ha tudná, már rég elveszi t?lünk a fiút. Mármint Dalla fiát, nem a te sz?rnyetegedet. Csak egyetlen szót kellett volna a király fülébe súgnia. – és nekem is végem lett volna. Stannis árulásnak vette volna, amit tettem. – Miért hagyta megt?rténni, ha tudta?
– Mert hasznot húzott bel?le. A t?z csalóka dolog, soha senki nem tudhatja, merre futnak a lángok. – Val fellépett a kengyelbe, másik lábát ádendítette a ló hátán, és lenézett a nyeregb?l. – Emlékszel, mit mondott neked a testvérem?