Jon s?tétben vizelt, a Vén Medve hollójának kárálása k?zepette t?lt?tte meg az éjjeliedényt. A farkasálmok egyre er?sebbé váltak, most már éberen is emlékezett rájuk. Szellem tudja, hogy Szürke Szél halott. Robb meghalt az Ikreknél, olyan emberek árultak el, akiket a barátjának hitt, és a farkasa vele halt. Brant és Rickont szintén meg?lték, lefejezték ?ket Theon Greyjoy parancsára, aki egykor apjuk gyámfia volt... de ha az álmok nem hazudtak, a rémfarkasaik megsz?ktek. A Királyné Koronájánál az egyik el?bukkant a s?tétségb?l, hogy megmentse Jon életét. Biztosan Nyár volt az. Szürke volt a bundája, Borzaskutya pedig fekete. Elgondolkodott, vajon halott ?ccseinek egy része tovább él-e a farkasokban.
Az ágy melletti vizeskancsóból megt?lt?tte a mosdótekn?t, megmosta a kezét és az arcát, tiszta gyapjúalsót vett, fekete b?rmellényt és nadrágot, és végül felhúzta jól kitaposott csizmáját. Mormont hollója ravasz tekintettel figyelte készül?dését, aztán odar?ppent az ablakhoz.
– A rabszolgádnak gondolsz? – Amikor Jon kinyitotta a vastag, gyémánt alakú, sárga üveglapokból álló ablakot, a jeges reggeli szél az arcába csapott. Mik?zben a holló szárnyra kapott, vett egy mély lélegzetet, hogy kipucolja tüdejéb?l az éjszaka pókhálóit. Ez a madár túlságosan is okos. Hosszú évekig volt a Vén Medve társa, de ez nem gátolta meg benne, hogy csipegessen a halott parancsnok arcából.
A hálószobájától lépcs? vezetett le egy nagyobb helyiségbe, melyben egy feny?fa asztal és tucatnyi, b?rrel borított, t?lgyfából készült szék állt Mivel a Király Tornyában Stannis lakott, a Parancsnoki Torony pedig leégett, Jon Donal Noye szerény lakrészébe, a kovácsm?hely m?gé k?lt?z?tt. Nem volt kétséges, hogy egyszer nagyobb szállásra lesz szüksége, de jelenleg, amíg hozzá nem szokik parancsnoki pozíciójához, ez is b?ven megfelelt.
Az átadási okirat, amit a király küld?tt neki aláírásra, az asztalon hevert, Donal Noye egykori ezüst ivókupája alatt. A félkarú kovács nem sok mindent hagyott hátra maga után: a kupát, hat krajcárt és egy rézcsillagot, egy festett mellt?t t?r?tt csattal, egy dohos szagú brokátselyem zekét, rajta Viharvég szarvasával. Az ? kincsei a szerszámai voltak, meg a t?r?k és kardok, amiket készített. Az élete a m?helyben zajlott. Jon félretolta a kupát, és még egyszer elolvasta a pergament. Ha erre rányomom a pecsétemet, mind?r?kké úgy fognak emlékezni rám, mint a parancsnok, aki eladta a Falat, gondolta. Viszont ha visszautasítom...
Stannis Baratheon tüskés modorú és nyughatatlan vendégnek bizonyult Majdnem a Királyné Koronájáig lelovagolt a királyi úton, átkutatta Vakondváros üres házait, megvizsgálta a Királyné Kapuja és T?lgyfapajzs romos er?deit. Minden éjjel felment a Fal tetejére Melisandre úrn?vel, nappal pedig a fogolytábort látogatta meg, és kiválasztott néhány embert, akiket a v?r?s asszony kihallgatott. Nem szereti, ha ellenszegülnek neki. Attól tartott, ez nem lesz valami kellemes reggel.
A fegyverraktárból kardok és pajzsok cs?r?mp?lése hallatszott – a fiatal fiúkból és újoncokból álló utolsó szállítmány tagjai fegyverezték fel magukat. Hallotta Vas Emmett hangját, ahogy nógatja ?ket. Cotter Pyke nem szívesen mondott le fegyvermesterér?l, de a fiatal felderít? valóságos kincs volt, ha embereket kellett kiképezni. Szereti a harcot, és megtanítja a fiúknak, hogy ?k is szeressék. Legalábbis ebben reménykedett.
Jon k?penye egy szegen lógott az ajtó mellett, a kard?ve egy másikon. Mindkett?t fel?lt?tte, és elindult kifelé a m?helyen át. Szellem alvóhelye üres volt. Az ajtó mellett fekete k?penybe,és vas félsisakba ?lt?z?tt, dárdát szorongató ?r?k álltak.
– Szükséged van kíséretre? – érdekl?d?tt Garse.
– Szerintem egyedül is megtalálom a Király Tornyát. – Jon gy?l?lte, amikor ?r?k kísérték mindenhová. úgy érezte magát, mint egy kacsatojó a fiókáival.
Vas Emmett legényei már az udvaron gyakorlatoztak, tompa kardok csattantak csengve pajzsoknak és egymásnak. Jon egy pillanatra megállt, és figyelte, ahogy Ló hátraszorítja Hop-Robint a kútig. úgy vélte, Lóból jó harcos lehet. Er?s volt, és egyre er?sebbé vált, ráadásul kit?n? ?szt?n?kkel rendelkezett. Hop-Robin egészen más lapra tartozott. Nemcsak a dongalába miatt, hanem mert rettegett attól, hogy eltalálják. Talán intéz?nek jó lenne. A küzdelem hirtelen ért véget, Hop-Robin a f?ldre került.
– Jól harcolsz – mondta Jon Lónak –, de túlságosan leengeded a pajzsodat támadásnál. Ezen javítanod kéne, ha nem akarsz meghalni.
– Igenis, parancsnok. Legk?zelebb felemelem. – Ló talpra segítette Hop-Robint, a kisebb fiú esetlenül meghajolt.
Az udvar túlsó végében Stannis lovagjai gyakoroltak. A királyné emberei az egyik sarokban, a királyéi a másikban – jegyezte meg magában Jon. De csak néhányan vannak, legt?bbjüknek túl hideg az id?.
Ahogy ellépdelt mellettük, valaki harsány hangon rákiáltott:
– FIú! Hé, K?LY?K!
Senki nem hívta így, mióta megválasztották parancsnoknak. Figyelmen kívül hagyta a kiáltást.
– Havas! – A hang nem adta fel. – Parancsnok!
Ezúttal már megállt.
– Ser? – A lovag hat hüvelykkel magasodott f?lé.