– Hunyd le a szemed – mondta a háromszem? varjú. – Lépj ki a b?r?db?l, mint amikor csatlakozol Nyárhoz. Ezúttal azonban a gy?kerekbe k?lt?zz be. K?vesd ?ket a f?ld felszínéig, a hegyen álló fákig, és mondd el, mit látsz.
Bran lehunyta a szemét, és elhagyta a testét. A gy?kerekbe, gondolta. A varsafába. Válj fává! Egy pillanatra látta a fekete lepelbe burkolózó barlangot, hallotta a folyó zubogását odalent.
A k?vetkez? pillanatban újra otthon volt.
Eddard Stark nagyúr az istenerd? mély, fekete tavának partján, egy sziklán üld?gélt, a szívfa sápadt gy?kerei úgy tekeregtek k?rül?tte, mint egy vénember g?cs?rt?s karjai. Kétkezes kardja, Jég az ?lében feküdt keresztben, és egy beolajozott ronggyal tisztogatta a pengéjét.
– Deres! – suttogta Bran.
Apja felnézett.
– Ki van ott? – kérdezte Eddard, és megfordult...
...Bran pedig ijedten húzódott vissza. Apja, a fekete tó és az istenerd? elhalványult, majd elt?nt, és Bran újra a fekete barlangban találta magát. Varsafa trónjának vastag, sápadt gy?kerei úgy tartották a lábát, ahogy egy anya a gyermekét. Fáklyafény gyúlt a s?tétben.
– Mondd el, mit láttál. – Levél távolról szinte kislánynak t?nt, nem id?sebbnek, mint Bran vagy a n?vérei, de k?zelr?l már sokkal ?regebbnek látszott. Azt állította, t?bb mint kétszáz évet ért meg.
Bran torka kiszáradt. Nagyot nyelt.
– Derest. Deresben voltam. Láttam apámat. Nem halott, nem az, láttam ?t, ismét Deresben van, és él!
– Nem – csóválta a fejét Levél. – ? meghalt, fiú. Ne próbáld visszahívni a halálból.
– De hát láttam! – Bran érezte, ahogy a durva fafelület nekinyomódik az arcának. – Jeget tisztogatta!
– Azt láttad, amit látni szerettél volna. A szíved vágyakozik atyád és az otthonod után, ezért azt láttad.
– Az embernek meg kell tanulnia, hogyan nézzen, miel?tt látni akar – szólalt meg Brynden nagyúr. – Az elmúlt id?k árnyát láttad, Bran. Az istenerd?t?k szívfáján keresztül néztél. Egy fa számára másképp telik az id?, mint az embereknek. Nap, f?ld és víz, a varsafák ezeket értik, nem a napokat, éveket és évszázadokat. Az emberek szamára az id? olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba. A fák élete kül?nb?zik ett?l, ?k gy?keret vernek, n?vekednek és meghalnak egyetlen helyen, és a folyó nem mozdítja meg ?ket. A t?lgyfa a makk, a makk a t?lgyfa. A varsafa pedig... ezer emberi év csupán egy pillanat a varsafának, és ezeken a kapukon keresztül belenézhetünk a múltba.
– De hallott engem!
– Suttogást hallott a szélben, a levelek z?rgését. Nem tudsz beszélni hozzá, akárhogy is próbálsz. Tudom. Nekem is megvannak a saját szellemeim, Bran. Egy fivér, akit szerettem, egy fivér, akit gy?l?ltem, egy asszony, aki után vágyakoztam. A fákon keresztül még ma is látom ?ket, de egyetlen szavam sem jut el hozzájuk. A múlt mindig múlt marad. Tanulhatunk bel?le, de soha nem változtathatjuk meg.
– Látni fogom ?t újra?
– Ha már uralod a képességeidet, oda nézel, ahová akarsz, és látod, amit a fák láttak tegnap, a múlt évben vagy ezer esztendeje. Az emberek az ?r?kkévaló jelen csapdájában élik életüket, az emlékezet k?de és az árnyak tengere k?z?tt, ami az elj?vend? napokat jelenti. Bizonyos lepkefajok élete egyetlen napig tart, az a kis id? mégis olyannak t?nik számukra, mint nekünk az évek és az évtizedek. Egy t?lgy háromszáz évig is élhet, egy v?r?sfeny? háromezerig. Egy varsafa sosem hal meg, ha nem háborgatják. Az évszakok számukra akár a lepkeszárny rebbenései, a múlt, jelen és j?v? egybeolvad. A látásod nem lesz az istenerd?t?kre korlátozva. Az énekesek szemeket véstek a szívfáikba, hogy felébresszék ?ket, és ezek az els? szemek, amelyeket egy új z?ldlátó megtanul használni... de id?vel jóval a fákon túl is látsz majd.
– Mikor? – kérdezte mohón Bran.
– Egy év, három vagy tíz. Ezt nem tudhatom. Az majd j?n magától, ígérem. Most viszont fáradt vagyok, és hívnak a fák. Holnap folytatjuk.
Hodor visszavitte Brant a kamrájába, halk ?Hodor”-okat mormolva lépdelt a fáklyát viv? Levél nyomában. A fiú reménykedett benne, hogy Meera és Jojen ott lesznek, és elmondhatja nekik, mit látott, de a barátságos sziklazug üres volt, és hideg. Hodor letette Brant a fekhelyére, gondosan betakargatta prémekkel, és tüzet rakott. Ezernyi szem, száz b?r és olyan mély b?lcsesség, ameddig az ?si fák gy?kerei nyúlnak
A lángokat bámulva úgy d?nt?tt, ébren marad Meera visszatéré
séig. Tudta, hogy Jojen rosszkedv? lesz, de Meera biztosan ?rülni fog neki. Nem emlékezett, mikor hunyta be a szemét.
újra Deresben találta magát, az istenerd?ben, és az apját figyelte. Eddard nagyúr most sokkal fiatalabbnak látszott A haja barna volt nem tarkították ?sz szálak, szakállát gondosan k?rbenyírta.