Hamar kitapasztalta, mennyire unalmas az élet a Selaesori Qhoranon. A nap legizgalmasabb része az volt, amikor az ujjait d?fk?dte a t?rével. A folyón legalább voltak csodák: óriástekn?s?k, romos városok, k?emberek, meztelen septák. Soha nem lehetett tudni, mi vár rájuk a k?vetkez? kanyarulaton túl. A tengeren a nappalok nem kül?nb?ztek az éjszakáktól. Volantis elhagyása után a kogga egy darabig a part mentén haladt, így Tyrion megfigyelhette a félszigeteket, a sziklaszirtekr?l felrebben? madárrajokat és a romba d?lt világítótornyokat, számolhatta a kopár, barna szigeteket. Sok másik hajót is látott: halászhajókat, lomha keresked?hajókat, büszke gályákat, amint evez?ikkel fehér tajtékká keverik a hullámokat. ám amint kiértek a mélyebb vizekre, csak az ég és a tenger maradt, a leveg? és a víz. A víz víznek látszott, az ég égnek. Néha megjelent egy-egy felh?. Túl sok a kék.
Az éjszakák még rosszabbak voltak. Tyrion kiváló k?rülmények k?z?tt is rosszul aludt, ez pedig nagyon messze állt attól. Az alvás legt?bbsz?r álmokat hozott, és álmában a Bánat várta, meg a k?király, aki apja arcát viselte. így vagy felmászott a függ?ágyára, és hallgatta Ser Jorah horkolását maga alatt, vagy fent maradt a fedélzeten, és a tengert bámulta. A holdtalan éjszakákon a víz fekete volt, akár a mesterek tintája, egyik látóhatártól a másikig. S?tét, mély és félelmetes, a maga hátborzongató módján gy?ny?r?, de Tyrion azon kapta magát, hogy amikor túl sokáig nézi, ?nkéntelenül is arra gondol, milyen k?nny? lenne lelépni a hajóperemr?l, és belehullani abba a s?tétségbe. Egyetlen apró csobbanás, és életének szánalmas kis meséje máris véget érne. De mi van, ha létezik pokol, és az apám ott vár rám?
Az este legjobb része mindennap a vacsora volt. Az ételt nem lehetett jónak nevezni, de legalább b?ségesen adtak, ezért a t?rpe most is oda indult. A hajókonyha, ahol megkapta a vacsoráját, zsúfolt és kényelmetlen helyiség volt, olyan alacsony mennyezettel, hogy a magasabb utasok állandóan beverték a fejüket, és úgy t?nt, erre a Lángoló Kéz megtermett rabszolgaharcosai kül?n?sen hajlamosak. Bármilyen jól mulatott is Tyrion a látványon, az ételét szerette egyedül elk?lteni. Hamar unalmassá vált a zsúfolt asztalnál ülni olyan emberekkel, akikkel nem beszélt k?z?s nyelvet, hallgatni a társalgásukat és a tréfáikat, amib?l egy szót sem értett – kül?n?sen, mivel gyakran gondolt arra, hogy a tréfák egy része róla szól.
A hajó k?nyveit is a konyhán tartották. A kapitány kül?n?sen olvasott ember volt, mivel három k?nyvet is birtokolt – egy tengerészvers-gy?jteményt, tele rosszabbnál rosszabb m?vekkel, egy sokat forgatott k?tetet egy fiatal rabszolgalány érzéki kalandjairól egy lysi párnásházban, valamint a Belicho triarka élete negyedik, utolsó k?tetét. A triarka híres volantisi hazafi volt, akinek hódításokból és diadalokból álló gy?zelmi sorozata csak akkor szakadt félbe meglehet?sen váratlan módon, amikor felfalták az óriások. Tyrion a harmadik nap végére mindet kiolvasta, majd egyéb olvasnivaló híján újrakezdte ?ket. A rabszolgalány t?rténete volt a legpocsékabb módon megírva, mégis az k?t?tte le legjobban, és ma este is azt vette magához, hogy a vajas répából, hideg halraguból és kétszersültb?l – ez utóbbi olyan kemény volt, hogy be lehetett volna vele verni egy szeget – álló étke elfogyasztása k?zben olvasgassa.
éppen ott tartott a beszámolóban, amikor a lányt és a húgát elrabolták a rabszolga-keresked?k, amikor Krajcár belépett a konyhába.
– én azt hittem... nem akartalak megzavarni, uram, én...
– Nem zavarsz. Remélem, nem próbálsz újra meg?lni.
– Nem. – Krajcár pirulva kapta el a tekintetét.
– Ebben az esetben ?rülnék egy kis társaságnak. Ezen a hajón nem nagyon van részem benne. – Tyrion becsukta a k?nyvet. – Gyere, ülj le és egyél. – A lány az étel jó részét általában érintetlenül hagyta a kabinja ajtaja el?tt. Biztosan éhes lehetett. – A ragu szinte már ehet?, de legalább a hal friss benne.
– Nem, én... egyszer majdnem megfulladtam egy szálkától, nem eszem halat
– Akkor igyál egy kis bort – Tyrion megt?lt?tt egy kupát, és odatolta elé. – A kapitányunk nagylelk?ségének k?sz?nhetjük. Igazság szerint k?zelebb áll a húgyhoz, mint az arbori aranyhoz, de még a húgy is finomabb, mint az a fekete kátrányrum, amit a tengerészek vedelnek. Segít az alvásban is.
A lány nem nyúlt a kupa után.
– K?sz?n?m, uram, de nem. – Elhúzódott. – Nem kellene itt lennem.
– úgy érted, az egész életedet meneküléssel akarod t?lteni? – kérdezte gyorsan Tyrion, miel?tt Krajcár kisurranhatott volna az ajtón.
Ezzel sikerült megállítania. A lány arca elv?r?s?d?tt, és Tyrion attól tartott, ismét elsírja magát, ehelyett azonban dacosan el?reszegezte az állát.
– Te is menekülsz!
– így van, de én valahová menekül?k, te pedig valahonnan, és a kett? k?z?tt óriási a kül?nbség.
– Ha te nem vagy, egyáltalán nem kéne meneküln?m.
Kellett némi bátorság hozzá, hogy ezt a képembe vágja.
– Királyvárra vagy Volantisra gondolsz?
– Mindkett?re. – Krajcár szemében k?nny csillant. – Mindenre. Miért nem j?ttél vívni velünk, ahogy a király parancsolta? Nem lett volna semmi bajod! Mibe került volna felülni a kutyánkra, és párbajozni egyet, hogy kedvére tégy a fiúnak? Csak tréfa volt az egész! Nevettek volna rajtad egyet, és kész.
– Nevettek volna rajtam – bólintott Tyrion. Ehelyett tettem róla, hogy Joffon nevessenek. Micsoda ravasz húzás volt, igaz?