– Hogy eláruld ?ket a K?nnyez?nek?
– árulásról beszélünk? Mi is volt a neve a vad asszonyodnak, Havas? Ygritte, igaz? – Z?rg?vért Melisandréhoz fordult. – Lovakra van szükségem. Fél tucat jó lóra. és ez nem olyasmi, amire egyedül képes vagyok. Néhány vakondvárosi lándzsaasszony megtenné. Erre a feladatra az asszonyok a legjobbak. A lány jobban fog bízni bennük, és segíthetnek végrehajtani egy kis csínyt, amit kigondoltam.
– Mir?l van szó? – kérdezte Jon.
– A húgodról. – Melisandre a parancsnok karjára tette a kezét. – Te nem tudsz rajta segíteni, de ? igen.
Havas elhúzta a karját.
– Nem hiszem. Te nem ismered ezt az embert. Z?rg?vért százszor is kezet moshatna egy nap, de még akkor is maradna vér a k?rme alatt. El?bb er?szakolja és ?li meg Aryát, mint hogy segítsen rajta. Nem! Ha ezt láttad a lángjaidban, úrn?m, akkor bizonyára hamu ment a szemedbe. Ha megpróbálja elhagyni a Fekete Várat az engedélyem nélkül, magam fejezem le.
Nem hagy más választást. Legyen hát.
– Devan, hagyj magunkra – mondta papn?.
A fiú távozott, behúzta maga m?g?tt az ajtót.
Melisandre megérintette a nyakában lév? rubint, és egyetlen szót mondott.
A hang kül?n?s visszhangot vert a szoba sarkaiban, féregként tekergett a fülükben. A vad teljesen más szót hallott, mint amit a varjú, de egyik sem az volt, ami a papn? ajkát elhagyta. Z?rg?vért csuklóján els?tétedett a rubin, a fény-és árnyékfoszlányok szétoszlottak az alak k?rül.
A csontok megmaradtak – a z?rg? bordák, a karmok és fogak a karján, a nagy, megsárgult kulcscsont a vállán. A t?r?tt óriáskoponya továbbra is t?r?tt óriáskoponya maradt, sárga és repedezett, koszos fogaival ádáz vigyorba dermedve.
A kopaszodó homlok azonban átalakult. A barna bajusz, az el?reugró áll, a sárgás b?r és az apró, s?tét szempár – mind elt?nt. A hosszú, barna hajba ?sz szálak vegyültek, a száj sarkában nevet?ráncok jelentek meg. A férfi nagyobb lett, szélesebb mellkasú és vállú, magas és karcsú, simára borotvált arccal és szél cserzette b?rrel.
Havas Jon szeme elkerekedett.
– Mance?
– Havas nagyúr. – Mance Rayder nem mosolygott.
– Megégettek!
– Az a Csontok Ura volt.
Havas Jon a papn?re nézett.
– Miféle boszorkányság ez?
– Hívd, ahogy akarod. álcának, káprázatnak, illúziónak. R’hllor a Fény Ura, Havas Jon, és megadta szolgálóinak a képességet, hogy úgy sz?jék a fénysugarakat, mint más a sz?vetet.
Mance Rayder felkuncogott.
– Voltak kételyeim, Havas, de miért ne próbálhatta volna meg? Vagy ezt választom, vagy Stannis megsüt.
– A csontok segítenek – magyarázta Melisandre. – A csontok emlékeznek. A leger?sebb káprázatok ilyen dolgokra épülnek. Egy halott ember csizmája, egy hajtincs, egy zacskónyi ujjcsont. Néhány elsuttogott szóval és imával el?hívható egy ember árnyéka, és k?penyként borítható rá valaki másra. A visel? lényege nem változik, csak a kinézete.
Elmondva minden olyan egyszer?nek és k?nny?nek t?nt Soha nem kell megtudniuk, mennyire nehéz volt valójában, vagy, hogy milyen árat kellett fizetnie érte. Ezt a leckét Melisandre már nagyon régen megtanulta, még Asshaiban: minél k?nnyedebbnek t?nik a varázslat, annál jobban félnek a varázslótól. Amikor a lángok nyaldosni kezdték Z?rg?vértet, a rubin a nyakán olyan forróvá vált, hogy attól félt, r?gt?n füst?lni kezd és megfeketedik a b?re. Havas Jon szerencsére megszabadította a fájdalomtól az íjászaival. Míg Stannis düh?ng?tt a parancsnok dacos ellenszegülése miatt, ? titokban megk?nnyebbült
– A mi hamis királyunk modora kissé pimasz – mondta Melisandre –, de nem fog elárulni téged. Ne feledd, nálunk van a fia, ? pedig az életével tartozik neked.
– Nekem? – h?kkent meg Havas.
– Ki másnak, nagyuram? A t?rvényetek szerint csak a vérével fizethet b?neiért, Stannis Baratheon pedig nem az az ember, aki szembe megy a t?rvényekkel... de mint oly b?lcsen megállapítottad, az emberek t?rvényei a Falnál véget érnek. Mondtam neked, hogy a Fény Ura meghallgatja imáidat. Módot akartál találni rá, hogy megmentsd kishúgodat, ugyanakkor h?nek kellett maradnod a fogadalomhoz, amely oly sokat jelent számodra, a faistenetek el?tt elmondott esküh?z. – Sápadt ujjával a Falon Túli Királyra mutatott. – Itt áll el?tted, Havas nagyúr, Arya megment?je. Ajándék a Fény Urától... és t?lem.
B?z?s