Mik?zben átkeltek a Fal alatt, a papn? belekarolt Havas Jonba. Morgan és Merrel lépdeltek el?ttük, Szellem loholt m?g?ttük. Melisandre nem szólalt meg, de szándékosan lelassította lépteit, és a talpa alatt láthatóan megolvadt a hó. Ezt biztosan észreveszi.
Az egyik gyilokrés rácsos nyílása alatt Havas megt?rte a csendet. Melisandre tudta, hogy így lesz.
– Mi van a másik hattal?
– ?ket nem láttam.
– Megnéznéd?
– Természetesen, nagyuram.
– Holló érkezett Ser Denys Mallistertól, az árnyéktoronyból - mondta Havas Jon. – Az emberei tüzeket láttak a hegyekben, a Torok túlsó oldalán. Ser Denys szerint gyülekeznek a vadak. úgy véli, ismét a Koponyák Hídjánál fognak próbálkozni.
– Néhányan talán. – Lehet, hogy a látomásaiban a koponyák a hidat szimbolizálták? Nem valószín?. – Ha támadnak is, az csupán figyelemelterelés lesz. Tornyokat láttam a tenger mellett, melyeket elborított egy fekete és véres áradat. A f? támadás ott k?vetkezik be.
– A Keleti ?rségnél?
Az lett volna? Melisandre Stannis királlyal már járt a Tenger melléki Keleti ?rségben, ?felsége ott hagyta Selyse királynét és lányukat, Shireent, amikor lovagjaival a Fekete Várba indult. A t?zben látott tornyok máshogy néztek ki, de a látomásoknál ez gyakran t?rtént így.
– Ott, nagyuram. A Keleti ?rségnél.
– Mikor?
A papn? széttárta a karját.
– Holnap, egy holdforduló múlva, a j?v? évben. és ha cselekszel, lehetséges, hogy meg sem t?rténik, amit láttam. – Másként mi értelme volna a látomásoknak?
– Rendben – bólintott Havas.
Mire átértek a Falon, a varjak t?mege a kapu el?tt két tucat fekete k?penyesre fogyatkozott. Az emberek odatódultak k?réjük, Melisandre néhányukat név szerint ismerte: Háromujjú Hobbot, a szakácsot, a zsíros, narancssárga hajú Mullyt, a félesz? k?lyk?t, Fajankó Owent és a részeges Cellador septont.
– Igaz, nagyuram? – kérdezte Háromujjú H?bb.
– Kik voltak? – érdekl?d?tt Fajankó Owen. – Nem Dywen, ugye?
– Nem is Garth – jelentette ki a királyné embere, Alf Runnymudd, aki az els?k k?z?tt dobta el hét hamis istenét R’hllor igazságáért. – Garth túlságosan ravasz ahhoz, hogy a vadak elkapják.
– és hányan? – kérdezte Mully.
– Hárman – felelte Jon. – Fekete Jack, Sz?r?s Hal és Garth.
Alf Runnymudd üv?ltésére még az árnyéktoronyban alvók is felébredtek.
– Fektessétek le, és adjatok neki egy kis forralt bort – mondta Jon Háromujjú Hobbnak.
– Havas nagyúr – szólalt meg halkan Melisandre –, elkísérnél a Király Tornyába? Valamit szeretnék megmutatni neked.
A parancsnok h?v?s, szürke szemével hosszú ideig meredt rá. Jobb keze ?sszezárult, kinyílt, megint ?sszezárult.
– Ahogy óhajtod. Edd, vidd vissza Szellemet a szállásomra.
Melisandre ezt annak jeleként értékelte, hogy ? is elküldheti az
?reit. Együtt vágtak át az udvaron, csak ?k ketten. A papn? olyan k?zel húzódott Havas Jonhoz, amennyire csak mert, olyan k?zel, hogy érezte a fiúból fekete k?dként áradó bizalmatlanságot. Nem kedvel soha nem is fog de hasznomat veheti. így is jó. Melisandre ugyanezt a táncot járta el Stannis Baratheonnal, még a kezdet kezdetén. Valójában az ifjú parancsnokban és a királyban t?bb volt a k?z?s vonás, mint bármelyikük hajlandó lett volna elismerni. Stannis fiatalabb fivérként mindig bátyja árnyékában élt, ahogy Havas Jont, a fattyút is háttérbe szorította tisztavér? testvére, a bukott h?s, akit az emberek
Ifjú Farkasnak hívtak. Mindketten természetüknél fogva hitetlenek, bizalmatlanok és gyanakvóak. Az egyetlen isten, amelynek hódolnak, a becsület és a k?telességtudat.
– Nem kérdeztél a húgodról – mondta Melisandre, mik?zben felfelé kapaszkodtak a Király Tornyának lépcs?in.
– Mondtam már, nekem nincs húgom. Félretettük a rokonságot, amikor elmondtuk a szavakat. Nem segíthetek Aryán, ahogy nem...
Elhallgatott, amikor beléptek a papn? szobájába. A vad ott ült az asztalnál, és t?rével vajat kent egy meleg kenyérszeletre. Melisandre elégedetten látta, hogy fel?lt?tte csontpáncélját. A sisakjaként szolgáló t?r?tt óriáskoponya a háta m?g?tt, az ablakpárkányon pihent
Havas Jon teste megfeszült.
– Te...?
– Havas nagyúr. – A vad rávigyorgott t?redezett, barna fogaival. Csuklóján tompa, v?r?s csillagként ragyogott a rubin a reggeli fényben.
– Mit keresel itt?
– Reggelizem. Csatlakozol?
– én nem osztozom veled kenyéren.
– A te bajod, mert még meleg. Hobb ehhez legalább ért. – Z?rg?vért beleharapott a kenyérbe. – Ugyanilyen k?nnyen meglátogathatnálak téged is, nagyuram. Azok az ?r?k az ajtódnál legfeljebb tréfának jók. Egy férfi, aki félszáz alkalommal megmászta a Falat, k?nnyen besurran egy ablakon. De mi értelme volna végezni veled? A varjak választanának egy még rosszabbat. – Megrágta és lenyelte a falatot – Hallottam a felderít?idr?l. Engem is el kellett volna küldened velük.