A hitetlenek sosem hallgattak rá, csak amikor már túl kés? volt.
– Mit látsz, úrn?m? – kérdezte halkan a fiú.
Koponyákat. Ezer koponyát, és megint a fattyú k?lyk?t. Havas Jont. Amikor megkérdezték, mit lát a t?zben, Melisandre mindig azt felelte, ?sok mindent, és még annál is t?bbet”, de látni sosem volt olyan egyszer?, mint a szavai sugallták. Ez m?vészet volt, és mint minden m?vészet, ?nuralmat, fegyelmet és hosszas tanulmányozást igenyelt. és persze fájdalmat. R’hllor az áldott t?z?n át szólt kiválasztottjaihoz, a hamu, a zsarátnok és a táncoló lángok nyelvén, melyet csak egy isten érthetett igazán. Melisandre már számtalan éve gyakorolta m?vészetét, és megfizette az árat. Még saját rendjében sem akadt senki, aki képes volt hasonló tisztasággal látni a szent lángokban félig elrejtett, félig felfedett titkokat
Most mégsem találta a királyát. Csupán egyetlen pillantást szeretnék az Azor Ahaira, de R’hllor csak Havast mutatja nekem.
– Devan, szomjas vagyok – szólalt meg. Torka kiszáradt és kapart.
– Igenis, úrn?m. – A fiú t?lt?tt egy kupa vizet az ablak mellett álló k?kancsóból, és odavitte neki.
– K?sz?n?m. – Melisandre ivott egy kortyot, lenyelte, és a fiúra mosolygott, amit?l az elpirult. Tudta, hogy a k?ly?k félig-meddig szerelmes belé. Fél t?lem, akar engem, és felnéz rám.
Ugyanakkor Devan nem ?rült, hogy itt kell lennie. A fiú büszkén szolgált a király fegyverhordozójaként, és nagyon megsért?d?tt, amikor Stannis utasította, hogy maradjon a Fekete Várban. A vele egyid?s k?lyk?kh?z hasonlóan az ? feje is tele volt a dics?ségr?l szóló álmokkal; nem kétséges, magában már elképzelte, milyen h?siesen fog viselkedni Erd?mélyén. Más, hasonló korú fiúk délre mentek, hogy a király lovagjai mellett szolgáljanak fegyverhordozóként, és az oldalukon vonuljanak harcba. Devan kihagyása els? látásra megrovásnak, büntetésnek t?nhetett a saját vagy esetleg az apja valamelyik hibájáért
Valójában azért kellett maradnia, mert Melisandre kérte. Tengerjáró Davos négy id?sebb fia odaveszett a feketevízi csatában, amikor a király flottáját elnyelt a z?ld t?z. Devan volt az ?t?dszül?tt, és sokkal nagyobb biztonságban érezhette magát itt, mint a király mellett. Davos nagyúr persze nem fog érte k?sz?netét mondani neki, mint ahogy a fiú sem, de a papn? úgy érezte, Tengerjárónak már b?ségesen kijutott a gyászból. Bármennyire tévúton is járt, Stannis iránti h?ségét nem lehetett megkérd?jelezni. Ezt is látta a lángokban.
Devan gyors, okos és rátermett fiú volt, amit a t?bbi szolgálójáról nem igazán lehetett elmondani. Stannis tucatnyi emberét hagyta hátra, hogy rendelkezésére álljanak, miután ? elindult délre, de a legt?bbjük használhatatlannak bizonyult, ?felségének szüksége volt minden kardra, így csak az ?regeket és nyomorékokat tudta nélkül?zni. Az egyik megvakult a Fal alatti csatában, amikor ütés érte a fejét, a másik megnyomorodott, amikor felbukó lova ?sszezúzta a lábát Az ?rmestere egy óriás husángjának k?sz?nhette karja elvesztését. Három másik ?rt Stannis kiheréltetett, mert vad asszonyokat er?szakoltak meg. Kapott továbbá két részegest és egy gyávát is, ez utóbbit felakasztották volna – ezt maga a király is elismerte –, de nemesi családból származott, és atyja, illetve fivérei a kezdetekt?l bátran harcoltak Stannis oldalán.
Nem kétséges, azért kapott maga mellé ?r?ket, hogy a fekete testvérek továbbra is tisztelettel viselkedjenek vele szemben, de Stannis egyik emberér?l sem tudta elképzelni, hogy vész esetén túl sok segítséget nyújthatnának. Nem számít. Asshai Melisandre nem féltette magát. R’hllor majd megvédi.
Kortyolt még egyet a vízb?l, letette a kupát, nagyot nyújtózkodott, és sajgó, merev izmokkal felállt a székb?l. Miután oly sokáig bámulta a lángokat, kellett egy kis id?, hogy hozzászokjon a félhomályhoz. Szeme kiszáradt és elfáradt, de ha megd?rzs?li, még rosszabb lesz.
A t?z is lassan leégett.
– Devan, tegyél még rá fát. Mennyi az id??
– Nemsokára hajnalodik, úrn?m.