– Vonuljunk a harcmez?re. Meereen túlságosan zsúfolt, tele van éhes szájakkal, és az ellenséged is túl sok idebent. Attól tartok, nem tudunk huzamosabb ideig ellenállni egy ostromnak. Hagyd, hogy fogadjam az ellenséget, amint megérkezik északra, mégpedig az általam kiválasztott helyen.
– Fogadni akarod az ellenséget – visszhangozta Dany. – A felszabadítottakkal, akiket képzetlennek és tapasztalatlannak neveztél.
– Mindannyian voltunk azok, felség. A Makulátlanok majd segítenek megacélozni ?ket. Ha volna ?tszáz lovagom...
– Vagy ?t. és ha neked adom a Makulátlanokat, csak a Bronz Bestiák maradnak Meereen védelmére. – Amikor Ser Barristan nem szállt vitába vele, Dany lehunyta a szemét. Istenek, fohászkodott magában, elvettétek Khal Drogót, napomat és csillagomat. Elvettétek bátor fiamat, miel?tt egyetlen lélegzetet vehetett volna. Kivéreztettetek. K?ny?rg?m, most az egyszer segítsetek nekem! Adjatok b?lcsességet hogy lássam magam el?tt az utat, és er?t, hogy meg tudjam tenni, amit szükséges, hogy a gyermekeim biztonságban élhessenek.
Az istenek nem feleltek.
Kinyitotta a szemét, és megszólalt:
– Nem harcolhatok egyszerre két ellenség, egy küls? és egy bels? ellen. Ha meg akarom tartani Meereent, magam m?gé kell állítanom a várost. Az egész várost. Szükségem van... szükségem van... – nem tudta kimondani.
– Felség? – kérdezte halkan Ser Barristan.
Egy királyn? nem magáért, hanem a népéért létezik.
– Szükségem van Hizdahr zo Loraqra.
Melisandre
Melisandre lakrészében sosem volt igazán s?tét.
Három faggyúgyertya égett az ablakpárkányon, hogy fényükkel kordában tartsák az éjszaka rémségeit. Másik négy pislákolt az ágya mellett, kett?-kett? mindkét oldalon. A kandallóban a t?z éjjelnappal égett. Szolgálóinak els?ként azt kellett megtanulniuk, hogy a t?znek soha, soha nem szabad kialudnia.
A v?r?s papn? lehunyt szemmel elmondott egy imát, majd újra belenézett a t?zbe. Még egyszer. Biztosnak kellett lennie benne. Sok papot és papn?t csaltak lépre hamis képek, mert azt látták, amit látni akartak, ahelyett, amit a Fény Ura küld?tt nekik. Stannis, a király, aki a világ sorsát cipelte vállán, az újjászületett Azor Ahai veszélyes vállalkozásba kezdett délen. R’hllor bizonyára engedélyez számára egy pillantást arra, ami a királyra vár. Mutasd meg nekem Stannist, uram, imádkozott. Mutasd mega királyodat, az eszk?z?det.
Képek táncoltak a szeme el?tt aranyban és skarlátszínben, felvillantak, ?sszeálltak, elmosódtak és egymásba olvadtak, kül?n?s, félelmetes és csábító alakot ?lt?ttek. újra látta a szem nélküli arcot, amint vért k?nnyezik. Aztán a tornyokat a tenger mellett ?sszeomlani, ahogy a mélyb?l el?t?r? s?tét áradat átcsap rajtuk. Koponya alakú árnyakat látott, melyek k?ddé váltak, vágyban ?sszeforrt testeket, ahogy remegnek és vonaglanak. A t?zfügg?ny?n át hatalmas, szárnyas árnyak vonultak végig a kék égen.
A lány. újra meg kell találnom a lányt, a lányt a haldokló lovon. Havas Jon nemsokára számíthat az érkezésére. Nem lesz elég annyit mondani neki, hogy a lány menekül. T?bbet akar majd tudni, a helyet és az id?pontot, amivel egyel?re nem szolgálhatott. Eddig csak egyszer látta a lányt. Szürke volt, akár a hamu, és mik?zben figyeltem, porrá omlott és szétoszlott a szélben.
Egy arc ?lt?tt formát a kandallóban. Stannis? Egy pillanatig azt hitte... de nem, ezek nem az ? vonásai voltak. Egy faarc, halottfehér. Az ellenség? Ezernyi v?r?s szem lebegett a lángok k?z?tt. Lát engem. Mellette egy farkasarcú fiú hátravetett fejjel üv?lt?tt.
A v?r?s papn? megborzongott. Vér csorgott le a combján, fekete és füst?lg? vér. A t?z a bels?jében lángolt, fájdalom és felszabadultság t?lt?tte el, perzselte, átalakította. A h? vibrálása mintákat rajzolt a b?rére, ragaszkodó és állhatatos volt, akár egy szeret? keze. Kül?n?s hangok szólongatták a régmúltból ?Melony!” – hallotta egy n? kiáltását. ?Hetes szám!” – szólt egy férfihang. Zokogott, k?nnyei lángnyelvek voltak, de így is lenyelte ?ket.
Hópelyhek hullottak kavarogva a s?tét égb?l, és hamu szállt fel a f?ldr?l a fogadásukra; a szürke és a fehér ?sszevegyült, mik?zben lángoló nyílvessz?k íveltek át egy fából épült fal felett, halott lények botladoztak némán az éjszakában, egy nagy, szürke szikla alatt, ahol száz barlangban égtek a tüzek. Aztán feler?s?d?tt a szél, megérkezett a lehetetlenül hideg, fehér k?d, és a tüzek sorra kialudtak. Csak a koponyák maradtak.
Halál, gondolta Melisandre. A koponyák a halált jelentik.
A t?z halkan ropogott, és a ropogásban meghallotta Havas Jon elsuttogott nevét. A parancsnok hosszúkás arca ott lebegett el?tte, v?r?s és narancs lángnyelvekkel ?vezve, id?nként elt?nt, majd újra megjelent, akár egy bizonytalan árnyék a rebben? függ?ny m?g?tt. Most ember volt, most farkas, aztán megint ember. De a koponyák is végig ott voltak k?rül?tte. Melisandre korábban már látta ezt a fenyegetést, megpróbálta figyelmeztetni rá Jont. K?rbeveszik az ellenségek, t?r?k a s?tétben. Nem hallgatott rá.