Hajnal. újabb nap adatott meg nekünk, R’hllor legyen áldott. Az éjszaka rémségei visszavonulnak. Melisandre az egész éjszakát a t?z el?tt ülve t?lt?tte, ahogy oly gyakran tette. Mióta Stannis távozott, nem s?r?n használta az ágyát Nem volt ideje aludni, az egész világ súlya nyomta a vállát. Ráadásul félt az álmoktól. Az alvás kis halál az álmok a Másik suttogásai, aki megpróbál átrántani minket az ?r?k s?tétségbe. Szívesebben merült el inkább a v?r?s nagyúr áldott lángjainak r?t ragyogásában, amikor a h?hullámok pírt varázsoltak az arcára, akár egy szeret? csókjai. Néha elszunyókált, de egy óránál hosszabb id?re soha. Azért imádkozott, hogy j?jj?n el a nap, amikor már egyáltalán nem kell aludnia. Amikor megszabadul az álmoktól. Melony, gondolta. Hetes szám.
Devan rakott néhány hasábot a t?zre, a lángok vadul csaptak fel újra, vissza?zték az árnyékokat a szoba sarkaiba, elnyelték a nem kívánt álmokat. A s?tét ismét visszavonul... egy id?re. ám a Falon túl az ellenség egyre er?s?dik, és ha gy?z, soha t?bbé nem j?n el a hajnal Elgondolkodott, vajon az ? arcát látta-e a lángok k?zül visszanézni rá. Nem, biztosan nem. Az ? arcképe ennél sokkal ijeszt?bb lenne, hideg és fekete, túlságosan félelmetes ahhoz, hogy bárki ránézzen és túlélje. A faember és a farkasarcú fiú azonban... ?k biztosan a szolgái voltak... a bajnokai, ahogy Stannis az ?vé.
Odalépett az ablakhoz, kitárta a zsalukat. Keleten már kezdett világosodni, de az éjfekete égbolton még ragyogtak a csillagok. A Fekete Vár ébredezett, tekete k?penyes férfiak vágtak át az udvaron, hogy elfogyasszák reggeli zabkásájukat, miel?tt felváltják testvéreiket a Fal tetején. A szell?t meglovagolva néhány hópehely sodródott be az ablakon.
– úrn?m kívánja elk?lteni a reggelijét? – kérdezte Devan.
étel. Igen. Ennem kell. Voltak napok, amikor teljesen elfeledkezett róla. R’hllor megadott minden táplálékot, amire a testének szüksége volt, de úgy vélte, jobb, ha ezt titkolja a halandó emberek el?l.
Havas Jonra volt szüksége, nem kenyérre és szalonnára, de nem lett volna értelme elküldeni Devant a parancsnokért. Nem j?nne a hívására. Havas úgy d?nt?tt, továbbra is a kovácsm?hely m?g?tt fog lakni, két szerényen berendezett szobában, ahol korábban az ?rség megboldogult kovácsa élt Talán nem találta magát méltónak a Király Tornyára, vagy nem is érdekelte. Ez volt az egyik hibája, a fiatalság hamis alázata, ami ?nmagában is egyfajta kevélységnek számított. Sosem b?lcs dolog, ha egy uralkodó megpróbálja elkerülni a hatalom látszatát, mivel pont ez a látszat adja hatalma jelent?s részét.
A fiú azonban nem volt teljesen naiv. Okosabb volt annál, sem-hogy egyszer? kérelmez?ként járuljon Melisandre elé, kik?t?tte, hogy minden alkalommal a papn? menjen el hozzá, ha szót akar váltani vele. és amikor Melisandre megtette, a parancsnok gyakran váratta, vagy nem is fogadta. Okos, meg kell hagyni.
– Csalánteát kérek, f?tt tojást és kenyeret vajjal. Friss kenyeret, ha megkérhetlek, ne szárazat. és keresd meg a vadat is, mondd meg neki, hogy beszélni akarok vele.
– Z?rg?vértet, úrn?m?
– Igen, és miel?bb.
Amíg a fiú távol volt, Melisandre megmosdott és k?penyt cserélt. Ruhájának ujjai tele voltak rejtett zsebekkel; gondosan átvizsgálta mindegyiket, hogy megbizonyosodjon róla, minden por a helyén van. Porok, melyek z?ldre, kékre vagy ezüstre színezik a tüzet, embernél is magasabbra szítják a lángokat, vagy füst?t gerjesztenek. Igazmondó füst?t, vágykelt? füst?t, félelmet el?idéz? füst?t vagy éppen fekete füst?t, amely képes meg?lni egy embert. A v?r?s papn? mindegyikb?l tartott magánál egy csipetnyivel.
A Keskeny-tenger másik oldaláról hozott faragott láda mostanra t?bb mint háromnegyedéig kiürült és bár Melisandre ismerte a porok készítésének titkát, sok ritka alapanyaghoz nem tudott hozzájutni. A varázslataim elegend?ek lesznek. Sokkal er?sebbnek érezte magát a Falnál, er?sebbnek, mint Asshaiban. Minden szava és mozdulata hatékonyabbá vált, olyan dolgokra volt képes, amikre azel?tt soha. Rettenetes árnyakat tudnék idézni, a s?tétség lényei nem állhatnának meg el?ttük. Ilyen varázslatokkal a birtokában hamarosan már nem lesz szüksége az alkimisták és piromanták nevetséges trükkjeire.
Becsukta a ládát, elfordította a zárat, és a kulcsot a szoknyája alá, egy újabb titkos zsebbe rejtette. Kopogtattak az ajtaján. A félénk hang alapján a félkarú ?rmester lehetett
– Melisandre úrn?, a Csontok Ura megérkezett!
– Küldd be! – Melisandre visszaült a t?zhely el?tti székre.
A vad ujjatlan, keményített b?rb?l készült, bronzlemezekkel meger?sített zekét viselt, f?l?tte pedig z?ld-barna foltos k?penyt. Semmi csont. ? is árnyékba ?lt?z?tt, szürkés, szinte láthatatlan k?dfoszlányokba, melyek az arca el?tt ?rvénylettek, és minden lépésnél új alakot ?lt?ttek. Csúf dolgok. Csúfak, akár a csontjai. Kopaszodó homlok, k?zel ül?, s?tét szempár, beesett arc, féregként tekerg? bajusz a t?redezett, barna fogakkal teli száj f?l?tt.
Melisandre érezte a melegséget a torkán, ahogy a rubin a rabszolga k?zelségét?l felizzott.
– Levetetted a csontruhádat – jegyezte meg.
– Idegesített a cs?r?mp?lés.