– Hogyan?
– Megmutatom. – Melisandre vékony karjával át?lelte Szellemet, a farkas megnyalta az arcát. – A Fény Ura b?lcsességében férfinak és n?nek teremtett minket, egy nagy egész két felének. Az egyesülésünkben hatalom rejt?zik. Az élet teremtésének hatalma. A fény teremtésének hatalma. Az árnyékvetés hatalma.
– árnyék. – A világ mintha els?tétült volna, amikor kimondta.
– Minden ember, aki a f?ld?n jár, árnyékot vet a világra. Némelyek vékonyat és gyengét, mások hosszút és s?tétet. Nézz a hátad m?gé, Havas nagyúr. A hold megcsókolt, és húsz láb magas árnyékot vetsz a jégre.
Jon hátrapillantott a válla f?l?tt. Az árnyék valóban ott volt, ahogy a n? mondta, rávetült a Falra. Egy szürkébe ?lt?z?tt lány, haldokló lovon, gondolta. Ide j?n, hozzád. Arya. Hátat fordított a v?r?s papn?nek. érezte a bel?le áradó meleget. Hatalma van. A gondolat hívatlanul j?tt, lecsapott rá vasfogaival, de nem a papn?re gondolt, nem is a kishúgára.
– Dalla mondott egyszer valamit. Val testvére, Mance Rayder felesége. Azt mondta, a varázslat markolat nélküli kard. Nem lehet biztonságos módon megragadni.
– B?lcs asszony. – Melisandre felállt, v?r?s k?penye kavargott a szélben. – Egy kard azonban markolat nélkül is kard, és mindig jól j?n, amikor ellenségek vesznek k?rül. Hallgass rám, Havas Jon. Kilenc varjú repült a fehér erd?be, hogy megtalálják az ellenséget. Hárman halottak. Még nem haltak meg, de a haláluk már vár rájuk, és ?k egyenesen felé lovagolnak. Azért küldted el ?ket, hogy szemeid legyenek a s?tétségben, de szem nélküliek lesznek, amikor visszatérnek hozzád. Láttam sápadt, halott arcukat a lángjaimban. Az üres szemg?dr?k vért k?nnyeztek. – Hátravetette v?r?s haját, szeme felizzott. – Nem hiszel nekem, de majd fogsz. Ennek a hitnek az ára három élet. Nem nagy ár a b?lcsességért, mondhatnák egyesek... de nem ez az egyetlen, amit meg kell fizetned. Emlékezz erre, amikor látod halottaid vak és meggy?t?rt arcát. Gyere el hozzám azon a napon, és fogd meg a kezem. – Pára szállt fel sápadt b?rér?l, és egy pillanatra úgy t?nt, mintha lángnyelvek csapnának fel az ujjai hegyéb?l. – Fogd meg a kezem, és hagyd, hogy megmentsem a húgodat.
Davos
Tengerjáró Davos még a Farkasodú félhomályában is érezte, hogy a mai reggellel nincs valami rendben.
Hangokra ébredt, és azonnal a cellája ajtajához osont, de a fa túlságosan vastag volt, nem tudta kivenni a szavakat. A hajnal megérkezett, ám nem úgy a zabkása, amit Garth hozott neki minden reggel. Ez feszültté tette. A Farkasodúban minden nap ugyanolyan volt, és bármilyen változás csak rosszat jelenthetett. Talán ez lesz a halálom napja. Lehet, hogy Garth éppen a k?sz?r?k? mellett ül, és Lu úrn?t élezi.
A Hagymalovag nem felejtette el Wyman Manderly hozzá intézett utolsó szavait. Vigyétek ezt az embert a Farkasodúba, vágjátok le a fejét és mindkét kezét, parancsolta a k?vér nagyúr. Egy falat sem megy le a torkomon, amíg nem látom karóra t?zve ennek a csempésznek a fejét, hagymával a hazug szájában! Davos minden éjjel ezekkel a szavakkal a fejében aludt el, és ezekkel kelt fel. és ha elfeledkezett volna róluk, Garth mindig volt oly el?zékeny, hogy emlékeztesse rájuk. Davost csak halott embernek nevezte. Amikor megérkezett a zabkásával, mindig ugyanúgy k?sz?nt: ?Itt a halott ember reggelije.” Este pedig: ?Oltsd el a gyertyát, halott ember.”
Garth egy alkalommal elhozta a h?lgyeit is, hogy bemutassa ?ket a halott embernek!
– A Szajhából nem néznél ki sokat – mondta a fekete vasrudat cirógatva –, de amikor v?r?sre izzítom és a farkadhoz nyomom, anyádért fogsz sikoltozni. ? pedig az én Lu úrn?m. ? fog megfosztani a fejedt?l és a kezeidt?l, ha Wyman nagyúr kiadja a parancsot.
Davos még soha nem látott akkora csatabárdot, mint Lu úrn?, de élesebbet sem. A t?bbi foglár szerint Garth egész nap élezte. Nem fogok kegyelemért k?ny?r?gni, gondolta Davos. Lovagként megy a halálba, csupán annyit kér majd, hogy el?sz?r a fejét vágják le. Reménykedett benne, még Garth sem olyan kegyetlen, hogy ezt megtagadja t?le.