Hallotta a halk mormolást odakintr?l, bár túlságosan távoli volt ahhoz, hogy megértse a szavakat Mintha ezermérf?ldnyire lennének. Melisandre úrn? és hívei ?sszegy?ltek a t?z mellett. A v?r?s asszony minden alkonyatkor imát mondott k?vet?ivel, és kérte v?r?s istenét, hogy tekintsen le rájuk a s?tétségen keresztül. Mert az éj s?tét, és tele van iszonyattal. Miután Stannis és a királyné embereinek t?bbsége távozott, a papn? nyája megfogyatkozott; félszázan a szabad népb?l, Vakondvárosból, maroknyi katona, akiket a király itt hagyott, és talán tucatnyi fekete testvér, akik magukévá tették a v?r?s isten hitét.
Jon olyan merevnek érezte magát, akár egy hatvanéves ?regember. S?tét álmok, gondolta, és b?ntudat. Gondolatai minduntalan visszatértek Aryához. Nem tudok segíteni neki. Elvágtam a rokoni k?teléket, amikor elmondtam a szavakat. Ha az egyik emberem azt mondaná, hogy a húga veszélyben van, azt felelném, nem az ? gondja. Ha valaki kimondta a szavakat, a vére feketévé vált. Feketévé, akár egy fattyú szíve. Mikkennel egykor készíttetett egy kardot Aryának, egy bravo pengét, elég kicsit ahhoz, hogy a lány meg tudja fogni. T?. Vajon megvan még neki? A hegyes végével szúrunk, mondta neki akkor, de ha megpróbálja leszúrni a Fattyút, talán az életével fizet.
– Havas – szólalt meg Mormont hollója. – Havas, havas!
Hirtelen ráj?tt, hogy képtelen tovább elviselni a madarat.
Szellemet az ajtó el?tt találta, egy ?k?rcsontot rágcsált, hogy hozzájusson a vel?h?z.
– Mikor j?ttél vissza?
A rémfarkas felállt, otthagyta a csontot, és k?vette Jont.
Mully és B?d?n belül ?rk?dtek a dárdájukra támaszkodva.
– Cudar hideg van – figyelmeztette Mully gubancos, narancssárga szakálla m?gül. – Sokáig maradsz odakint?
– Nem, csak szívok egy kis friss leveg?t. – Jon kilépett az éjszakába. Az égbolton jól látszottak a csillagok, a szél süvítve száguldott a Fal mentén. Még a hold is hidegnek t?nt, tele volt libab?rrel az arca. Aztán megérkezett az els? széll?kés, áthatolt gyapjún és b?r?n, és Ion fogai ?sszekoccantak. Keresztülsétált az udvaron, nekifeküdt a szélnek. K?penye hangosan csapkodott a vállán. Szellem k?vette. Hová megyek? Mit csinálok? A Fekete Vár csendes volt és nyugodt, termei és tornyai s?tétek. A birodalmam, gondolta Havas Jon. A csarnokom, az otthonom, a parancsnokságom. Egy rom.
A rémfarkas a Fal árnyékában hozzád?rg?l?z?tt a kezéhez. Fél szívverésnyi id?re az éjszaka életre kelt az ezernyi szagtól, és Havas Jon meghallotta a reccsenést, ahogy a jégréteg beszakad a régi havon. Valaki állt m?g?tte. Valaki, akinek az illata nyári napot idézett.
Amikor megfordult, megpillantotta Ygritte-et.
A Parancsnok tornyának megégett k?vei alatt állt, s?tétségbe és emlékekbe burkolózva. Haján megcsillant a hold fénye, v?r?s tincseit megcsókolta a t?z. Jon szíve a torkában dobogott.
– Ygritte!
– Havas nagyúr. – Melisandre hangja volt.
Jon a meglep?dést?l hátrah?k?lt.
– Melisandre úrn?! – Tett egy lépést hátra. – ?sszetévesztettelek valakivel. – éjszaka minden k?peny szürke. ám a papn?é hirtelen v?r?ssé változott Nem is tudta, hogyan keverhette ?ssze Ygritte-tel. Melisandre magasabb volt, vékonyabb, id?sebb, bár a holdfény lemosta az éveket az arcáról. Orrából és meztelen, sápadt b?r? kezér?l pára gomolygott. – Le fognak fagyni az ujjaid – figyelmeztette Jon.
– Ha ez R’hllor akarata. Az éjszaka hatalmai nem érinthetik azt, akinek a szíve Isten szent tüzében fürdik.
– A szíved nem aggaszt, csak a kezed.
– Pedig csak a szív számít. Ne ess kétségbe, Havas nagyúr! A kétségbeesés az ellenség fegyvere, akinek a nevét nem szabad kimondani. A húgod nem veszett el számodra.
– Nekem nincs húgom. – Minden szó egy-egy t?rd?fés volt. Mit tudsz te az én szívemr?l, papn?? Mit tudsz a húgomról?
Melisandre szemlátomást jól szórakozott.
– Mi is a neve annak a kis húgnak, akihez semmi k?z?d?
– Arya – felelte Jon rekedten. – Igazából a féltestvérem...
–...mert fattyú vagy. Nem felejtettem el. Láttam a húgodat a lángokban, menekült a házasság el?l, amibe belekényszerítették. Ide j?n, hozzád. Egy szürkébe ?lt?z?tt lány, haldokló lovon, élesen és tisztán láttam. Még nem t?rtént meg, de meg fog. – Szellemre nézett. – Megérinthetem a... farkasodat?
Jont kényelmetlen érzés fogta el.
– Inkább ne.
– Nem fog bántani engem. Szellemnek hívod, ugye?
– Igen, de...
– Szellem. – Melisandre szinte énekelve ejtette ki a nevet.
A rémfarkas elindult felé. El?sz?r óvatosan, gyanakodva k?rbesétálta, megszaglászta kinyújtott kezét, majd orrát a n? ujjaihoz nyomta.
Jon kiengedte a visszatartott leveg?t
– Nem mindig ilyen...
–...barátságos? A barátságosság barátságosságot szül, Havas Jon. – A papn? szeme két v?r?s csillag volt, szinte izzott az éjszakában. Torkán felfénylett a rubin, harmadik szemként fényesebben világított, mint a másik kett?. Jon látta, hogy Szellem szeme hasonlóan izzik, amikor megcsillan benne a fény.
– Szellem, hozzám!
A rémfarkas úgy nézett rá, mint egy idegenre.
Jon hitetlenkedve ráncolta a homlokát.
– Ez... kül?n?s.
– úgy gondolod? – Melisandre letérdelt, és megvakargatta Szellem füle t?vét. – A Falatok kül?n?s hely, de hatalom rejt?zik itt, ha hajlandó vagy használni. Hatalom benned és a farkasodban. Ellenállsz neki, és ez hiba. Fogadd magadba, használd!
én nem vagyok farkas.