Az ?regasszony ó-Volantis nyelvén odaszólt valamit a tulajdonosnak. Tyrion annyit megértett bel?le, hogy megparancsolta a férfinak, vigye fel a lányt a szobájába, adjon neki bort, és keressen neki valami ruhát.
Miután távoztak, az ?zvegy csillogó, fekete szemével Tyrionra nézett.
– Mindig azt mondták, a sz?rnyetegek nagyobbak. Kis ember, odaát Westeroson nagyúri címet érsz, attól tartok, itt sokkal keve sebbet. Mégis úgy d?nt?ttem, jobb, ha segítek neked. úgy látom, Volantis nem biztonságos hely a t?rpék számára.
– Túlságosan kedves vagy hozzám – felelte Tyrion legmegnyer?bb mosolyával. – Esetleg levennéd ezeket a szépséges kark?t?ket is? Ennek a sz?rnyetegnek csak fél orra van, de az elviselhetetlenül viszket, és a lánc túl r?vid hozzá, hogy megvakarjam. ?r?mmel készítek neked bel?le valamilyen ajándékot.
– Nagylelk? ajánlat, de a magam idejében elég vasat hordtam, most már jobban kedvelem az aranyat és az ezüst?t. Ráadásul sajnálatos módon Volantisban vagyunk, ahol a bilincs és a lánc olcsóbb a kenyérnél, és egyébként is tilos segítséget nyújtani egy rabszolgának a sz?késben.
– én nem vagyok rabszolga.
– Minden ember ezt dalolja, aki a rabszolga-keresked?k kezébe kerül. Nem segíthetek neked... itt nem. – újra el?rehajolt. – A Selaesori Qhoran kogga két nap múlva Qarthba indul, új-Ghis érintésével. A hajó ónt és vasat, gyapjúbálákat és csipkét, ?tven myri sz?nyeget, egy sós lében tartósított holttestet, húsz korsó sárkányborsot és egy v?r?s papot szállít. Legyetek rajta, amikor elindul.
– úgy lesz – ígérte Tyrion. – és k?sz?njük.
Ser Jorah a homlokát ráncolta.
– Nekünk nem Qarth az úti célunk.
– Soha nem is fogtok odaérni. Benerro látta a lángjaiban – mondta az ?regasszony ragadozómosollyal.
– úgy legyen! – vágta rá vigyorogva Tyrion. – Ha szabad volantisi volnék, a megfelel? vérvonalból, biztosan rád szavaznék, úrn?m.
– Nem vagyok úrn? – felelte az ?zvegy –, csak Vogarro szajhája. Jobb lesz elt?nn?t?k innen, miel?tt j?nnek a tigrisek. Ha sikerül odaérnetek a királyn?t?kh?z, adjatok át neki egy üzenetet ó-Volantis rabszolgáitól. – Megérintette a halvány forradást az arcán, ahonnan kivágták a k?nnycseppeket. – Mondjátok meg neki, hogy várjuk. Mondjátok meg neki, hogy siessen.
Jon
Amikor meghallotta a parancsot, Ser Alliser szája megrándult, mintha mosolyogni akarna, de a tekintete hideg és kemény maradt, akár a kovak?.
– Tehát a fattyú k?ly?k kiküld meghalni.
– Meghalni! – károgta Mormont hollója. – Meghalni, meghalni, meghalni!
Te sem sokat segítesz. Jon elhessentette a madarat.
– A fattyú k?ly?k kiküld felderítést végezni. Megtalálni és szükség esetén meg?lni az ellenségeinket. Jól bánsz a pengével, fegyvermester voltál itt és a Keleti ?rségben.
Thorne megérintette kardja markolatát.
– úgy van. életem harmada azzal telt, hogy kardvívást tanítottam bugrisoknak, vágásra való birkáknak és gazfickóknak. Nem sok hasznomat veszed az erd?ben.
– Veled lesz Dywen is, és egy másik veterán felderít?.
– Majd mi megtanítjuk, amit tudnod kell, ser – kacarászott Dywen. – Megmutatjuk, hogyan t?r?ld ki az el?kel? segged levelekkel, ahogy a rendes felderít?k teszik.
Fehérszem? Kedge is nevetett, Fekete Jack Bulwer pedig k?p?tt egy nagyot. Ser Alliser csak annyit mondott:
– Szeretnéd, ha megtagadnám a parancsot. Akkor levághatnád a fejem, mint Slyntét. Ezt az ?r?m?t nem adom meg, fattyú! De jobban teszed, ha imádkozol, hogy egy vad pengéje végezzen velem, mert akit a Mások ?lnek meg, az nem marad sokáig holt... és emlékezik. Visszaj?v?k, Havas nagyúr.
– Imádkozom, hogy így legyen. – Jon sosem sorolta a barátai k?zé Ser Alliser Thome-t, de attól még a testvére volt. Soha senki nem mondta, hogy szeretned kell a testvéreidet.
Nem volt k?nny? d?ntés embereket küldeni a vadonba, tudván, milyen kicsi az esély a visszatérésükre. Mindannyian harcedzett felderít?k, gondolta Jon... de Benjen bácsikája és az emberei is azok voltak, a Kísértetjárta Erd? mégis nyom nélkül elnyelte ?ket. Amikor ketten végül visszataláltak a Falhoz, már ?k is lidércek voltak. Havas Jon nem az els?, de nem is az utolsó alkalommal gondolkodott el rajta, mi t?rténhetett Benjen Starkkal. A felderít?k talán a nyomukra akadnak, mondogatta magának, de ebben ? maga sem hitt már.
Dywen vezeti az egyik jár?rt, Fekete Jack Bulwer és Fehérszem? Kedge a másik kett?t. ?k legalább lelkesedtek a feladatért.
– Jó érzés újra lovat érezni magam alatt – mondta Dywen a kapunál, fafogai k?z?tt beszívva a leveg?t. – Bocsánatodat kérem, nagyuram, hogy ezt mondom, de már szilánkosra ültük a seggünket odabent.