Talán némi megnyugvást is talált volna ebben a gondolatban, ha nincs gúzsba k?tve, akár egy liba, és hozzák?t?zve egy nyereghez. Már rég nem próbált szabadulni, a csomók túlságosan szorosak voltak. Inkább csak lógott ernyedten, mint egy zsák liszt. Tartalékolom az er?met, mondogatta magának, bár hogy mire, azt ? maga sem tudta.
Volantis kapuit éjszakára bezárták, és az ?r?k az északi kapunál türelmetlen mordulásokkal ?szt?kélték a kés?n érkez?ket. Tyrionék beálltak egy citrommal és naranccsal megrakott szekér m?gé. Az ?r?k fáklyájuk lengetésével továbbintették a szekeret, de a csatalován ül? megtermett, kardot és páncélt visel? andalra szigorú tekintettel néztek. Hívtak egy kapitányt, és amíg ? és a lovag váltottak néhány szót volantisi nyelven, az egyik ?r lehúzta a keszty?jét, és megd?rg?lte Tyrion fejét
– Tele vagyok szerencsével – mondta neki Tyrion. – Szabadíts ki, barátom, és gondoskodom róla, hogy busás jutalomban részesülj.
Fogvatartója meghallotta.
– Tartogasd a hazugságaidat azoknak, akik beszélik a nyelvedet, ?rd?gfióka – mondta neki, miután a volantisiak továbbengedték ?ket.
újra elindultak, át a kapun, a város masszív falai mellett.
– Te beszéled a nyelvemet. Fárasszalak ígéretekkel, vagy elt?kélt szándékod, hogy nagyúri címet vásárolsz magadnak a fejemen?
– Születésem jogán nagyúr voltam. Nem vágyom üres címekre.
– Pedig az én kedves n?véremt?l nem számíthatsz másra.
– és még azt mondják, egy Lannister mindig megfizeti a tartozását.
– ó, minden egyes krajcárt... de egy rézzel sem t?bbet, barátom. Megkapod az árut, amire alkudtál, de nem lesz hálával f?szerezve, és a végén jól sem laksz vele.
– Talán csak azt akarom, hogy megfizess a b?neidért. A rokongyilkosok istenek és emberek szemében egyaránt átkozottak.
– Az istenek vakok, az emberek pedig csak azt látják, amit akarnak.
– én elég jól látlak, ?rd?gfióka. – A lovag hangjába komor él k?lt?z?tt. – Olyan dolgokat tettem, amire nem vagyok büszke, amivel szégyent hoztam házamra és atyám nevére... de meg?lni saját atyámat? Hogyan képes erre bárki?
– Adj egy számszeríjat, told le a gatyádat, és megmutatom. – ?r?mmel
– Te ezt tréfának véled?
– Az egész életet tréfának vélem. Az enyémet, a tiédet, mindenkiét.
A városfalon belül céhszékházak, piacok, fürd?házak mellett vezetett az útjuk. A tágas terek k?zepén sz?k?kutak csobogtak, az emberek k?táblák el?tt ülve cyvasse-bábukat tologattak, és keskeny üvegpoharakból bort kortyolgattak, mik?zben a rabszolgák meggyújtották a díszes lámpásokat, hogy távol tartsák a s?tétséget. A k?vezett út mentén pálmák és cédrusok n?ttek, minden keresztez?désben szobrok és emlékm?vek álltak. Az alakok feje néhol hiányzott, de még így is leny?g?z? látványt nyújtottak a bíbor alkonyatban.
Ahogy dél felé haladtak a folyó mentén, a boltok egyre kisebbek és szegényesebbek lettek, a fák csonkok sorává alakultak. A csatamén patái alatt a kockak?veket felváltotta az ?rd?gf?, aztán a csecsem?k székletére emlékeztet? lágy, süpped?s sár. A Rhoyne-t tápláló kis patakokon átível? hidak riasztó módon nyikorogtak alattuk. Ahol egykor er?d nézett le a folyóra, ott most csak bet?rt kapu állt, akár egy ?regember fogatlan szája. A mellvédeken bámészkodó kecskéket lehetett látni.
ó-Volantis, Valyria els? lánya, t?n?d?tt a t?rpe. Büszke Volantis, a Rhoyne királyn?je, a Nyár-tenger úrn?je, ?si vérvonalba tartozó, nemes urak és gy?ny?r? úrh?lgyek otthona. Leszámítva a sikátorokban éles hangon üv?ltve rohangáló gyerekcsapatokat, a borozók ajtajában álló, kardjuk markolatát simogató bravókat, vagy a hajlott hátú, tetovált arcú rabszolgákat, akik csótányként hemzsegtek mindenütt. A hatalmas Volantis, a Kilenc Szabad Város legnagyobbja és legnépesebbje. Az ?si háborúk azonban elnéptelenítették a város jó részét, és Volantis hatalmas területei kezdtek visszasüllyedni a sárba. A csodálatos Volantis, a kutak és virágok városa. Csakhogy a kutak fele elapadt, a medencék repedten és szárazon árválkodtak. Virágzó indák kígyóztak el? minden résb?l és repedésb?l, facsemeték vertek gy?keret az elhagyatott boltok és tet? nélküli templomok falában.
és a szag. Megült a forró, párás leveg?ben, élénken és határozottan, er?szakosan. Hal, virágok és némi elefántszar. Valami édes, valami f?ldes, valami halott és rothadó.
– Ennek a városnak olyan a szaga, mint egy vén szajhának – k?z?lte Tyrion. – Mint valami szutykos ribancnak, aki parfümbe áztatta a szemérmes részeit, hogy elfedje a lába k?zéb?l áradó b?zt. Nem mintha bajom lenne vele. A fiatalabb szajhák szaga sokkal jobb, de az ?regek t?bb trükk?t ismernek.
– Te t?bbet tudsz err?l, mint én.
– ó, hát persze. A bordélyban pedig, ahol találkoztunk, septonként akartak téged foglalkoztatni. Vajon mit keresett az ?ledben az a sz?z n?vér?
Fogvatartója elkomorodott.