A mester el?relépett, t?r?tt orrából vér cs?p?g?tt.
– Asha úrn?, k?ny?rg?m, vond be a zászlóidat, és hagyd, hogy tárgyaljak az életedért! Tisztességesen és becsülettel bántál velünk, ezt is elmondom nekik.
– Kicserélünk téged a gyermekekre. – Sybelle Glover szeme v?r?s volt a sírástól és az átvirrasztott éjszakáktól. – Gawen most négyéves, nem láthattam a névnapján. és az én édes kislányom... add vissza a gyermekeimet, és nem esik bántódásod, sem az embereidnek!
Asha tudta, hogy az utolsó rész hazugság. ?t talán valóban elcserélik valakire, és visszaküldik a Vas-szigetekre, férje szeret? karjába. A rokonaiért is váltságdíjat kérnek, valamint Tris Botley-ért és másokért, akiknek a rokonai elég gazdagok, hogy visszavásárolják ?ket A t?bbieknek azonban bárd, hurok vagy a Fal jut Akkor is joguk van a választáshoz.
Asha felmászott egy hordóra, hogy mindenki jól lássa.
– A farkasok villogó fogakkal, vicsorogva j?nnek ránk, még napkelte el?tt a kapunál lehetnek! Eldobjuk dárdáinkat és fejszéinket, és k?ny?rgünk nekik, hogy kíméljék meg az életünket?
– Nem! – Sz?z Qarl kardot rántott.
– Nem! – visszhangozta Csatabárd Lorren.
– Nem! – b?mb?lte T?rpe Rolfe, egy hatalmas termet? vasember, aki egy fejjel magasodott a t?bbiek f?lé. – Soha!
Hagen kürtje ismét megszólalt a toronyban, hangja végigs?p?rt az udvaron és a falakon.
Ahúúúúúúúúúúúúú! – sírta a harci kürt mélyen és hosszan, vérfagyasztó hangon. Asha már kezdte meggy?l?lni a kürt?ket. ó-Wyken nagybátyja pokolkürtje megmérgezte álmait, Hagené pedig most úgy szól, mintha ez lenne az utolsó órájuk ezen a világon. Ha meg kell halnom, fejszével a kezemben és átokkal az ajkamon fogok meghalni
– A falakra! – utasította Asha az embereit, ? maga is elindult felfelé az ?rtoronyba, a sarkában Tris Botley-val.
A fa ?rtorony volt a legmagasabb pont a hegyek innens? oldalán, húsz lábbal emelkedett a k?rnyez? erd?k legnagyobb feny?fái f?lé.
– Kapitány, ott! – mutatott ki Cromm, amikor Asha felért
Csupán fákat látott, és árnyakat, holdsüt?tte dombokat és havas hegycsúcsokat. Aztán ráj?tt, hogy a fák egyre k?zelebb araszolnak.
– Hohó! – nevetett. – Ezek a hegyi kecskék feny?csemetéknek álcázták magukat!
Az egész erd? mozgott, fokozatosan kúszott a vár felé, akár egy lassú, z?ld áradat. Eszébe jutottak a gyermekkorában hallott mesék az erd? gyermekeir?l és az Els?kkel vívott csatáikról, amikor a z?ldlátók harcossá változtatták a fákat
– Nem harcolhatunk ilyen túler? ellen – vélekedett Tris Botley.
– Annyi ellen harcolunk, ahányan j?nnek, k?ly?k – torkolta le Cromm. – Minél t?bben vannak, annál nagyobb a dics?ség. énekeket k?ltenek majd rólunk.
Igen, de vajon a ti bátorságotokról vagy az én ostobaságomról dalolnak majd? A tengert?l ?t hosszú mérf?ld választotta el ?ket. Vajon jól teszik, ha itt maradnak, és Erd?mélye mély árkai és c?l?pkerítése m?gül harcolnak? Ez a c?l?pkerítés nem sokat segített a Glovereknek sem, amikor bevettem a várukat, emlékeztette magát. Miért tennének jobb szolgálatot nekem?
– Reggelre már a tenger alatt lakomázunk. – Cromm úgy simogatta a fejszéjét, mintha már alig várná.
Hogan leeresztette a kürtjét.
– Ha száraz lábbal halunk meg, hogyan találjuk meg az utat a Vízbe Fúlt Isten tenger alatti csarnokáig?
– Ezek az erd?k tele vannak apró patakokkal – nyugtatta meg Cromm. – Mindegyik egy folyóba ?mlik, azok pedig a tengerbe.
Asha nem állt készen a halálra, most és itt nem.
– Egy él? ember k?nnyebben megtalálja a tengert, mint egy holt. Hadd kapják vissza a farkasok komor erdeiket, mi a hajók felé vesszük az irányt.
Azon gondolkodott ki vezetheti az ellenséget. Ha én volnék a helyében, el?sz?r elfoglalnám a partot, felgyújtanám a hosszúhajókat, és csak azután támadnám meg Erd?mélyét A farkasok azonban nem bukkanhattak olyan k?nnyen a hajókra, saját járm?vek nélkül f?leg nem. Asha mindig csak a hajói felét futtatta partra, a másik fele most is a tengeren várakozott azzal az utasítással, hogy ha az északiak megszállják a partot, bontsanak vitorlát és induljanak a Tengersárkány-fokhoz.
– Hagen, fújd meg a kürt?t, remegjen bele az egész erd?! Tris, ?lts páncélt, ideje kipróbálnod azt a csinos kardot. – Amikor látta, hogy a fiatalember elsápad, belecsípett az arcába. – Onts velem egy kis vért a holdfényben, és egy csókot kapsz minden meg?lt ellenség után.
– Királyn?m – felelt Tristifer –, itt védenek minket a falak, de ha elérjük a tengert, és kiderül, hogy farkasok ?rzik a partot, vagy elkergették a hajóinkat...