–...akkor meghalunk – fejezte be vidáman Asha. – De legalább vizes lábbal tesszük. A vas szül?ttei jobban harcolnak, ha sós permet csap az orrukba, és hallják a hátuk m?g?tt a hullámok moraját.
Hagen gyors egymásutánban háromszor megfújta a kürt?t, ez jelezte a vasembereknek, hogy térjenek vissza a hajóikhoz. Alulról kiabálás hallatszott acélcs?rgés és lovak nyerítése. Túl kevés ló, és túl kevés lovas. Asha a lépcs?h?z indult. Az udvarban már várt rá Sz?z Qarl pej lovával, harci sisakjával és dobófejszéivel. A vasemberek kivezették a lovakat Galbart Glover istállójából.
– Falt?r? kos! – j?tt egy kiáltás a falról. – Van falt?r? kosuk!
– Melyik kapunál? – szólt vissza Asha, mik?zben nyeregbe szállt.
– Az északinál!
Erd?mélye mohával borított c?l?pfalainak túloldalán trombiták harsantak.
Trombiták? Farkasok trombitákkal? Valami itt nem volt rendben, de Ashának nem maradt ideje ezen t?prengeni.
– Déli kaput kinyitni! – harsogta, mik?zben az északi kapu megremegett a falt?r? kos els? rohama alatt A vállán átvetett szíjból el?húzta az egyik dobófejszét – A bagoly órája véget ért testvéreim! Most a dárda, a kard és a fejsze órája j?tt el! Felzárkózni! Hazamegyünk!
Száz torokbók harsant a ?Haza!” és ?Asha!” kiáltás. Tris Botley odaléptetett mellé nagy test? aranyderes ménjén. Az emberek ?sszet?m?rültek az udvarban, felemelték pajzsukat és dárdájukat. Sz?z Qarl a gyakorlatlan lovas Zordszavú és Csatabárd Lorren k?z?tt helyezkedett el. Amikor Hagen elindult lefelé az ?rtorony lépcs?jén, az egyik farkas nyílvessz?je a mellébe fúródott, és a férfi fejjel el?re zuhant a f?ldre. Lánya sírva rohant oda hozzá.
– Hozzátok! – parancsolta Asha. Ez most nem a gyász ideje volt.
T?rpe Rolfe felrakta a v?r?s hajú lányt a lovára. Az északi kapu hangos ny?géssel tiltakozott, ahogy a falt?r? kos újra nekizúdult Lehet, hogy át kell vágnunk magunkat rajtuk, gondolta, ahogy a déli kapu kitárult. Az út szabad volt. De vajon meddig?
– Indulás! – Asha megsarkantyúzta a lovát
Az emberek és az állatok már futottak, mire elérték a fákat a felázott rét túlsó felén, ahol a téli búza elszáradt szálai rothadtak a holdfényben. Asha visszatartotta a lovasait utóvédként, hogy igyekvésre serkentse a lemaradozókat, és megbizonyosodjon róla, senkit nem hagynak hátra. Magas katonafeny?k és g?cs?rt?s t?lgyek fala zárult ?ssze k?rül?ttük. Erd?mélyére t?kéletesen illett a neve. A fák hatalmasak voltak, és s?tétek, szinte fenyeget?ek. ágaik egymásba fonódtak, a szél minden rezdülésére megnyikordultak, legfels? gallyaik behálózták a hold arcát. Minél el?bb kiérünk innen, annál jobban fogom érezni magam, gondolta Asha. Faszívük legmélyén ezek a fák gy?l?lnek minket.
Délnek és délnyugatnak haladtak, amíg Erd?mélye fatornyai el nem maradtak m?g?ttük, és a trombiták harsogását is elnyelte az erd?. A farkasok visszakapták a várukat. Talán megelégednek vele, és hagynak minket távozni.
Tris Botley zárkózott fel mellé.
– Rossz irányba megyünk – k?z?lte, és felmutatott a lombtakarón keresztül rájuk ragyogó holdra. – A hajókhoz észak felé kell tartanunk.
– El?sz?r nyugatnak megyünk – mondta Asha –, egészen napkeltéig. Csak utána fordulunk északnak. – T?rpe Rolféhoz és Rozsdaszakállú Roggonhoz, legjobb lovasaihoz fordult. – Menjetek el?re, bizonyosodjatok meg róla, hogy szabad az út. Nem akarok meglepetéseket, amikor elérjük a partot. Ha farkasokba ütk?zt?k, azonnal térjetek vissza.
– Ha muszáj – morogta Roggon dús, v?r?s szakálla m?gül.
A felderít?k távozása után a vasemberek folytatták menetelésüket, de nagyon lassan haladtak. A fák elrejtették a holdat és a csillagokat, az erd? talaja a lábuk alatt fekete volt és csalóka. Alig tettek meg fél mérf?ldet, amikor Quenton kuzinja kancája belelépett egy g?d?rbe, és elt?rte a mells? lábát. Quentonnak el kellett vágnia a torkát, hogy abbahagyja a fájdalmas nyerítést.
– Fáklyákat gyújthatnánk – vetette fel Tris.