Ez mégsem volt valódi harc, gondolta. Az csak ezután j?n, és addigra már nem lehetünk itt, kül?nben a rossz oldalon találjuk magunkat.
Aznap éjjel a Szélfutták a Rabszolga-?b?l partján vertek tábort Béka húzta az els? ?rséget, neki kellett vigyáznia a lovakra. Gerris ott találkozott vele naplemente után, amikor már a félhold ragyogott a víz f?l?tt.
– A nagy embernek is itt kéne lennie – mondta Quentyn.
– Meglátogatta Vén Csont Billt, hogy a maradék ezüstjét is elveszítse – telelte Gerris. – Hagyjuk ki ebb?l. úgyis azt teszi, amit mondunk, még ha nem is tetszik neki.
– Igaz,
Egyre t?bb dolog volt, ami Quentynnek sem tetszett ebben az egészben. Egy túlzsúfolt hajóban utazni, kitéve a szél és a tenger szeszélyének, kemény, zsizsikes kenyeret enni és fekete kátrányrumot inni az áldott feledésig, dohos szalmán aludni idegenek szagával az orrában... mindezekre számított, amikor Volantisban aláírta azt a pergament, és egy évre felajánlotta kardját és elk?telezettségét a Rongyos Hercegnek. Ezeket a nehézségeket ki lehetett bírni, hiszen minden nagyobb kaland velejárói voltak.
Amire azonban most készültek, az egyértelm? árulásnak min?sült. A yunkaik elhozták ?ket ide ó-Volantisból, hogy harcoljanak a Sárga Városért, de a dorne-iak k?p?nyeget akartak fordítani, és átállni a másik oldalra. Ami azt jelenti, hogy cserben kell hagyniuk a bajtársaikat is. A Szélfútták nem olyan harcostársak voltak, akiket Quentyn ?nként választott volna magának, de átkelt velük a tengeren, osztozott ételük?n és s?rük?n, az oldalukon harcolt, t?rténeteket cserélt azokkal, akiknek megértette a beszédét. és ha a t?rténetek nem is voltak igazak... nos, ez volt a meereeni utazás ára. ?Ez nem olyasmi, amit te becsületes megoldásnak neveznél” figyelmeztette Gerris még a Keresked?házban.
– Daenerys talán már félúton jár Yunkai felé, egy hadsereggel a háta m?g?tt – mondta Quentyn a lovak k?z?tt sétálva.
– Lehet – bólintott Gerris –, de az is lehet, hogy nem. Hallottunk már hasonló szóbeszédet korábban is. Az astaporiak meg voltak gy?z?dve róla, hogy Daenerys délre j?n a sárkányaival, és megt?ri az ostromot. Akkor nem j?tt, és talán most sem j?n.
– Nem tudhatjuk biztosan. El kell t?nnünk, miel?tt kénytelenek lennénk harcba szállni azzal a n?vel, akit feleségül kell vennem.
– Várjunk, amíg odaérünk Yunkaiba. – Gerris a dombokra mutatott. – Ez az ? területük. Senki nem akar etetni vagy bújtatni három dezert?rt. Yunkaitól északra az már senki f?ldje.
Igaza volt, de Quentyn nem nyugodott meg.
– A nagy ember túl sok barátot szerzett. Tudja, hogy a terv kezdett?l fogva az volt, hogy elsz?künk, és egyedül jutunk el Daeneryshez, de nem szívesen hagyja majd hátra a barátait, akikkel együtt harcolt. Ha túl sokáig várunk, úgy fog t?nni, mintha a csata el?estéjén hagytuk volna cserben ?ket. Arra sosem lesz képes. Te is ugyanolyan jól ismered, mint én.
– Ez dezertálás, akármikor is kerítünk rá sort – vitatkozott Gerris –, és a Rongyos Herceg nem nézi jó szemmel a dezert?r?ket. Vadászokat fog utánunk küldeni, és a Hét k?ny?rülj?n rajtunk, ha elkapnak. Ha szerencsénk van, csak az egyik lábunkat csapják le, hogy soha t?bbé ne futhassunk. Ha nincs szerencsénk, odaadnak Szép Merisnek.
Quentynnek erre elakadt a szava. Szép Merist?l még ? is félt A westerosi asszony magasabb volt nála, egy ujj híján elérte a hat lábat. Miután húsz évig szolgált a szabad kompániákban, semmi szép nem maradt benne, sem belül, sem kívül.
Gerris megfogta a karját
– Várjunk még néhány napot. átkeltünk a fél világon, legyünk türelemmel még pár mérf?ldig. Valahol Yunkaitól északra elj?n a megfelel? pillanat.
– Ha te mondod – dünny?gte kétkedve Béka.
ám ez egyszer az istenek megszánták ?ket, és a lehet?ség sokkal hamarabb elj?tt, mint várták.
Két nappal kés?bb Hugh Hungerford lépett a tábortüzükh?z.
– A dorne-it várják a parancsnoki sátorban.
– Melyiket? – kérdezte Gerris. – Mind azok vagyunk.
– Akkor mind?t?ket. – A savanyú és mogorva, fél kezére nyomorék Hungerford jó ideig a kompánia pénzmestere volt, amíg a Rongyos Herceg lopáson nem kapta, és levágta három ujját. Azóta ?rmesterként szolgált.
Mi t?rténhetett? Békának mostanáig fogalma sem volt róla, hogy a parancsnok egyáltalán tud a létezésükr?l. Hungerford azonban r?gt?n távozott is, így nem maradt id? kérdésekre. Nem tehettek mást, ?sszeszedték a nagy embert, és engedelmeskedtek a parancsnak.
– Ne valljatok be semmit, és készüljetek a harcra – súgta Quentyn a barátainak.