Sárkányok tánca

Miután végzett, felmarkolta a szajha ruháját, és az ajtóhoz vágta. A lány megértette, mit akar, ott hagyta ?t a s?tétben, belesüppedve a tollal kit?m?tt derékaljba. T?krészeg vagyok. Nem merte behunyni a szemét, mert félt, hogy elalszik. Az álom fátylán túl ott várt rá a Bánat. K?lépcs?k vezettek fel végtelenül, meredekek, csúszósak és bizonytalanok, és valahol a teteje k?zelében ott állt a Leples Nagyúr. Nem akarok találkozni a Leples Nagyúrral Tyrion valahogy magára ?lt?tte a ruháit, és támolyogva a lépcs? felé indult Griff meg fog nyúzni. Nos, miért is ne? Ha létezik t?rpe, amelyik megérdemel egy kiadós nyúzást, az én vagyok.

 

Félúton lefelé kicsúszott a lába alól a talaj. A kezével valahogy sikerült fékeznie zuhanását, és ügyetlen szánkázássá szelídítenie a bukdácsolást. Amikor leért a lépcs? aljára, a szajhák a szobában meglepetten néztek fel. Tyrion egy bukfenccel felpattant, és mélyen meghajolt feléjük.

 

– Részegen sokkal mozgékonyabb vagyok. – A tulajdonoshoz fordult. – Attól tartok, ?sszerondítottam a sz?nyegedet. Ne a lányt hibáztasd, és engedd, hogy kifizessem. – El?vett egy marék érmét, és a férfi kezébe nyomta.

 

– ?rd?gfióka! – mordult egy mély hang a háta m?g?tt.

 

A szoba árnyékos sarkában, ?lében az egyik szajhával egy férfi ült. Ezt a lányt nem is láttam, kül?nben ?t vittem volna fel a szepl?s helyett. Fiatalabb volt, mint a t?bbiek, karcsú és csinos, hosszú, ezüst?s hajjal. Ránézésre lysi... a férfi viszont a Hét Királyságból érkezett. Izmos volt, és széles vállú, lehetett vagy negyvenéves, talán id?sebb is. Er?sen kopaszodott, de arcát és állát durva borosta fedte, karján pedig végig s?r? sz?r n?tt, egészen az ?kléig.

 

Tyrionnak nem tetszett a kinézete, és még kevésbé a k?penyén lév? nagy, fekete medve. Gyapjú. Gyapjút visel ebben a melegben. Ki más lenne ilyen megveszekedett ?rült, mint egy lovag?

 

– Milyen kellemes meglepetés a k?z?s nyelvet hallani ilyen messze az otthonomtól – mondta –, de attól tartok, ?sszetévesztesz valakivel. A nevem Hegyi Hugor. Meghívhatlak egy kupa borra, barátom?

 

– Eleget ittam. – A lovag félrel?kte a szajhát, és talpra állt Kard?ve egy szegen lógott a k?zelében. Leakasztotta, és el?húzta pengéjét. Acél szisszent a b?r?n. A szajhák mohó tekintettel figyelték, szemükben megcsillant a gyertyafény. A tulajdonos elt?nt. – Az enyém vagy, Hugor.

 

Tyrion ugyanúgy nem futhatott el el?le, mint ahogy harcba sem szállhatott vele. Amilyen részeg volt, még az eszén sem járhatott túl. Széttárta a karját.

 

– és mit szándékozol tenni velem?

 

– Elviszlek a királyn?h?z – felelte a lovag.

 

 

 

 

 

Daenerys

 

 

Galazza Galare tucatnyi Fehér Kegy kíséretében érkezett a Nagy Piramishoz, nemesi származású lányokéban, akik még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy szolgálatuk évét a templom gy?ny?rkertjeiben t?ltsék. Leny?g?z? kép volt: a z?ldbe ?lt?z?tt, büszke ?regasszony, k?rül?tte a fehér k?penyes és fátylas, ártatlansággal felvértezett kislányok.

 

A királyn? melegen üdv?z?lte ?ket, aztán szólt Missandeinek, hogy gondoskodjon ételr?l és szórakoztatásról a lányoknak, amíg ? elk?lti ebédjét a Z?ld Keggyel.

 

Szakácsai kitettek magukért: mézes bárányt készítettek ?r?lt mentával, és azokkal a kicsi, z?ld fügékkel, amelyeket annyira szeretett. Az ételt Dany két kedvenc túsza szolgálta fel, és ?k gondoskodtak a kupák újrat?ltésér?l is – egy Qezza nev?, ?zszem? lány, valamint egy csontos kisfiú, Grazhar. Testvérek voltak, ezenkívül a Z?ld Kegy unokatestvérei, aki csókkal k?sz?nt?tte ?ket, amikor belépett, és megkérdezte t?lük, jól viselkedtek-e.

 

– Mindketten nagyon édesek – nyugtatta meg Dany. – Qezza néha énekel nekem, csodálatos hangja van. Ser Barristan pedig a nyugati lovagiasságra oktatja Grazhant és a t?bbi fiút.

 

– Az én véreim – mondta büszkén a Z?ld Kegy, mik?zben Qezza telet?lt?tte a kupáját s?tétv?r?s borral. – Nagy ?r?m, hogy fényességed meg van velük elégedve. Remélem, én sem okozok csalódást. – Az ?regasszony haja fehér volt, b?re pergamenvékonyságú, de az évek nem homályosították el tekintetét. Ugyanolyan z?ld volt, mint a k?penye; szomorú szempár, tele b?lcsességgel. – Ha megbocsátod a kérdésem, fényességed kissé... fáradtnak t?nik. Alszol eleget?

 

Dany ezen csak nevetni tudott.

 

George R. R. Martin's books