Hal Jonra nézett, a parancsnok megrázta a fejét. Nemsokára kifogynak az almából. Ha most mindenkinek kett?t adnak, a kés?bb érkez?knek nem jut
– Félre az útból! – harsogta egy lány, és megl?kte az asszonyt. A n? megtántorodott, elejtette az almát, és a f?ldre zuhant. A t?bbi étel is szétrepült a kezéb?l. A bab szétszóródott, az egyik répa egy sáros tócsába esett, a liszteszsák szétnyílt, és értékes tartalma a hóra ?ml?tt.
Düh?s kiáltások harsantak a régi és a k?z?s nyelven. Egy másik szekérnél szintén l?kd?s?désre került sor.
– Elég ebb?l! – vicsorogta egy vénember. – A rohadt varjak halálra éheztetnek!
A fell?k?tt n? térden állva próbálta ?sszeszedni az ételt. Jon csupasz acél villanását látta néhány lábbal távolabb. Saját íjászai nyílvessz?t helyeztek a húrra.
Hátrafordult a nyeregben.
– Rory, csendesítsd le ?ket.
Rory ajkához emelte a hatalmas kürt?t, és belefújt.
AAAAhooooooooouuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu.
Azonnal véget ért a dulakodás. A fejek odafordultak, egy gyermek sírva fakadt. Mormont hollója átugrott Jon bal válláról a jobbra, és a fejével bólogatva károgta:
– Havas, havas, havas!
Jon megvárta, amíg elül a visszhang, majd el?reléptetett a heréltjével, ahol mindenki jól láthatta.
– Etetünk titeket, amennyire t?lünk telik, mindennel, amit nélkül?zni tudunk. Alma, hagyma, répa... mindannyiunk el?tt hosszú tél áll, és a raktáraink nem kimeríthetetlenek.
– Ti, varjak mégis jól éltek! – Halleck el?rej?tt.
Egyel?re.
– Mi védjük a Falat, a Fal pedig a birodalmat... és most már titeket is. Ismeritek az ellenséget, akivel farkasszemet nézünk. Tudjátok, mi k?zeledik. Néhányan k?zületek már szembe is szálltak velük korábban. Lidércek és Mások, halott lények kék szemmel és fekete kézzel. én is láttam ?ket, harcoltam ellenük, egyet a pokolra is küldtem. ?lnek, azután ellenetek küldik a halottaitokat. Az óriások nem tudtak ellenállni nekik, sem a thennek, a jégfolyó klánjai, a szarulábúak, a szabad nép... és ahogy a napok r?vidülnek és az éjszakák egyre hidegebbé válnak, ?k is mind er?sebbek lesznek. Elhagytátok otthonaitokat, százával és ezrével vonultatok délre... miért, ha nem azért, hogy elsz?kjetek el?lük? Hogy biztonságban legyetek. A Fal vigyáz a biztonságotokra. Mi vigyázunk a biztonságotokra, a fekete varjak, akiket annyira megvettek!
– Biztonságban éhezünk – jegyezte meg keser?en egy szélcserzett arcú n?, a kinézete alapján lándzsaasszony lehetett.
– T?bb élelmet akartok? – kérdezte Jon. – Az élelem a harcosoké! Segítsetek védeni a Falat, és annyit ehettek, mint bármelyik varjú! – Olyan keveset, ha elfogynak a készletek.
Néma csend támadt, a vadak óvatos pillantásokat vetettek egymásra.
– Enni! – rikoltotta a holló. – Kukorica, kukorica!
– értetek harcoljunk? – kérdezte egy hang, er?s akcentussal. Sigorn, a thennek ifjú Magnarja nem túl jól beszélte a k?z?s nyelvet. – Nem harcolunk értetek! Inkább meg?lünk titeket! Minden varjút!
A holló nagyot csapott a szárnyával.
– ?lni, ?lni!
Sigorn apját, az ?reg Magnart halálra zúzta egy lezuhanó lépcs?, amikor megtámadták a Fekete Várat. én is így éreznék, ha valaki arra kérne, hogy lépjek sz?vetségre a Lannisterekkel, gondolta Jon.
– Apád megpróbált végezni velünk – emlékeztette Sigornt. – A Magnar bátor ember volt, mégis elbukott. és ha sikerrel járt volna, most ki védené a Falat? – Elfordult a thennekt?l. – Deres falai is er?sek voltak, ám a vár ma romokban hever, kiégve és szétrombolva. Egy fal csak annyira er?s, amennyire az ?t véd? emberek!
Egy ?regember szólalt meg, aki néhány répát szorított a melléhez.
– Meg?lt?k minket, éheztettek minket, és most a rabszolgáitokká akartok tenni minket!
Egy tagbaszakadt, v?r?s arcú férfi átvette a kiáltást.
– El?bb leszek meztelen, mintsem hogy magamra ?ltsem azokat a fekete rongyokat!
Az egyik lándzsaasszony felnevetett
– Téged még a feleséged sem akar meztelenül látni, Butts!
Tucatnyian kezdtek egyszerre beszélni. A thennek a régi nyelven kiabáltak. Egy kisfiú sírva fakadt. Havas Jon megvárta, amíg elhallgatnak, majd Sz?r?s Halhoz fordult.
– Hal, mit mondtál annak az asszonynak?
Hal értetlenül nézett rá.