– Gránátalma. Az a rengeteg mag. Meg lehet fulladni t?le. én maradok a répánál, még sosem hallottam, hogy a répa bárkinek is megártott volna.
Jon az ilyen pillanatokban hiányolta leginkább Aemon mestert. Clydas jól ellátta a hollókat, de Aemon Targaryen tudásának és tapasztalatának tizedével sem rendelkezett, a b?lcsességér?l nem is beszélve. Bowen a maga módján jó ember volt, de a Koponyák Hídjánál szerzett sérülése óta sokkal barátságtalanabbá vált, és mindig ugyanazt a nótát fújta a kapuk lezárásáról. Othell Yarwyck ugyanolyan tunya és fantáziátlan volt, mint amennyire hallgatag, az els? felderít?k pedig mintha r?gt?n a kinevezésük után meghaltak volna. Az éjjeli ?rség túl sok jó embert veszített, gondolta Jon, mik?zben a szekerek elindultak. A Vén Medve, Félkez? Qhorin, Donal Noye, Jarmen Buckwell, a nagybátyám...
Szitálni kezdett a hó, ahogy a menetoszlop dél felé indult a királyi úton. A szekerek hosszú sora mez?k, patakok és erd?s domboldalak mellett haladt el, a kíséretet tucatnyi dárdás és ugyanannyi íjász alkotta. Az utolsó néhány vakondvárosi látogatás nem alakult valami jól, sor került némi l?kd?s?désre és dulakodásra, nem beszélve az elmormolt átkokról és az ellenséges tekintetekr?l. Bowen Marsh úgy vélte, jobb, ha nem vállalnak kockázatot, és Jon ebben t?kéletesen egyetértett vele.
A f?intéz? vezette a menetet, Jon valamivel hátrébb lovagolt, Bánatos Edd Tollett-tel az oldalán. A Fekete Vártól fél mérf?ldre délre Edd k?zelebb húzódott Jonhoz.
– Azt nézd, parancsnok uram! Azt a nagy részegest a dombtet?n.
A ?nagy részeges” egy k?risfa volt, melynek t?rzse kicsavarodott az évszázadok óta fújó szél hatására. és most egy arc is került rá. Komor száj, orrként egy t?r?tt ág, két szem belevésve a kéregbe – észak felé figyelt, a Fal és a vár irányába.
A vadak végül mégis magukkal hozták az isteneiket. Jon nem lep?d?tt meg. Az emberek nem hagyják el olyan k?nnyen az isteneiket. Az egész parádé, amit Melisandre úrn? szervezett a Fal másik oldalán, most hirtelen üresnek t?nt, akár egy színjáték.
– Mintha hasonlítana rád, Edd. – Megpróbált úgy tenni, mintha nem igazán érdekelné.
– Igen, uram. Az orromból ugyan nem n?nek levelek, de máskül?nben... Melisandre úrn? ennek nem fog ?rülni.
– Nem kell látnia, és gondoskodj róla, hogy senki ne beszéljen neki.
– A t?zben is lát dolgokat.
– Füst?t és parazsat.
– Meg ég? embereket. Valószín?leg éppen engem, levelekkel az orromon. Mindig féltem, hogy egyszer megégetnek, és reméltem, hogy el?bb halok meg.
Jon visszanézett az arcra, és azon t?prengett, vajon ki véshette a fába. ?r?ket helyezett el Vakondváros k?rül, részben hogy távol tartsa saját varjait a vad asszonyoktól, részben hogy a vadak se mehessenek el rabolni délre. Bárki is tette ezt, nyilvánvalóan kikerülte az ?r?ket. és ha egy ember át tud hatolni a gy?r?n, akkor mások is megtehetik. újra meg kellene kett?zn?m az ?rséget, gondolta keser?en. Kétszer annyi embert elvesztegetni, olyan embereket, akiknek a Falon kellene jár?r?zniük.
A szekerek folytatták lassú vonulásukat dél felé, át a fagyott sármez?n és a hófúváson. Egy mérf?lddel kés?bb rátaláltak a második arcra, ezt egy ?reg gesztenyefára vésték egy jeges viz? patak mellett, ahol szemmel tarthatta a régi deszkahidat.
– Kétszer annyi probléma – jelentette be komoran Bánatos Edd.
A csontvázszer? fán egyetlen levél sem maradt, de a csupasz, barna ágak mégsem voltak üresek. Az egyiken holló gubbasztott, tollait felborzolta a hideg elleni védekezésül. Amikor megpillantotta Jont, széttárta a szárnyát, és felrikoltott. A parancsnok felemelte az ?klét, és füttyentett, mire a madár hangos ?kukorica, kukorica, kukorica” rikoltásokkal leszállta karjára.
– Kukorica a szabad népnek – mondta Jon. – Nem neked. – Azon elmélkedett, hogy talán már a tél beállta el?tt rá fognak fanyalodni a hollóhúsra.
Ezzel a szekereken ül? testvérek is tisztában voltak, Jon nagyon jól tudta. Senki nem mondta ki hangosan, de a tekintetükkel üzentek. Mance Rayder egyszer azt mondta, a legt?bb térdepl? birka.
– Egyetlen kutya is elég egy birkanyáj tereléséhez – állította a Falon Túli Király –, de a szabad nép... nos, k?zülük némelyik árnyékmacska, némelyik k?darab. Az egyik oda megy, ahová akar, és darabokra tépi a kutyáidat, a másik meg sem mozdul, csak ha belerúgsz.
ám úgy t?nt, sem az árnyékmacskák, sem a k?vek nem voltak hajlandók megválni isteneikt?l, akikhez egész életükben imádkoztak, csak hogy egy új és ismeretlen el?tt hajlongjanak.