B?z?s emlékezett Rémvár t?ml?cére, a fogai alatt tekerg?z? patkányra, a meleg vér ízére az ajkán. Ha kudarcot vallok Ramsay visszaküld oda, de el?bb lenyúzza a b?rt még egy ujjamról.
– Hány ember maradt a hely?rségben?
– Nem sok – felelte a vasember. – Nem tudom. Kevesebb, mint volt. Lehetnek néhányan a Részeges Tornyában is, de a Gyermekek Tornyában senki. Dagon Codd néhány napja átment oda. Csak ketten maradtak életben az ottaniakból, és azok is a halottakat ették. Meg?lte mindkettejüket, képzeld csak el, uram.
A Cailin-árok elesett, j?tt rá B?z?s, csak senki sem k?z?lte ezt velük. Megd?rzs?lte az arcát, hogy elrejtse t?r?tt fogait, úgy mondta:
– Beszélni akarok a parancsnokkal.
– Kenninggel? – Az ?r mintha zavarba j?tt volna. – Mostanában nincs túl sok mondanivalója. Haldoklik, talán már meg is halt. Nem láttam, mióta... nem is emlékszem, mióta...
– Hol van? Vezess hozzá!
– Akkor ki ?rzi az ajtót?
– Majd ?. – B?z?s belerúgott a tetembe.
A vasember elnevette magát.
– Miért is ne? K?vess hát. – Kivett egy fáklyát az egyik falikarból, és addig lengette, amíg fel nem éledt a láng. – Erre. – átvezette egy ajtón, majd fel egy csigalépcs?n, a fáklya fénye csillogott a fekete k?falakon.
A szoba a lépcs? tetején s?tét volt, füst?s és nyomasztóan meleg. A keskeny ablakra rojtos b?rt akasztottak, hogy kint tartsák a nyirkos hideget, a parázstartóban t?zegtégla izzott. A helyiséget áporodott szag ülte meg, a nedves f?ld, a húgy, az ürülék, a füst és a betegség b?ze keveredett ?ssze miazmás páraként. A f?ldet koszos gyékények borították, a sarokba halmozott szalma szolgált ágyként.
Ralf Kenning hegynyi prém alatt feküdt reszketve. Felszerelése ott volt mellette – kard és fejsze, mellvért, vassisak –, pajzsán még látszott a viharisten felh?keze, melyb?l villámok csapdostak a tomboló tenger hullámai k?zé, de a festés elkopott és málladozott, a fa pedig rothadásnak indult.
Akárcsak Ralf A prémek alatt teljesen meztelen volt, teste lázban égett, sápadt és felpuffadt b?rét gennyedz? fekélyek és kelések borítottak. Arca eltorzult, fejének egyik fele groteszk módon feldagadt, nyakát vastagon borította a vér. Egyik karja fat?rzsnyire puffadt, és fehér férgek hemzsegtek rajta. Láthatóan napok óta nem mosdatta meg senki. Szeméb?l váladék csorgott, szakálla megkeményedett a rászáradt hányadéktól.
– Mi t?rtént vele? – kérdezte B?z?s.
– éppen a mellvéden volt, amikor az egyik lápi ?rd?g eltalálta egy nyílvessz?vel. Csak megkarcolta, de... ezek megmérgezik a nyilaikat, szarba és még rosszabb dolgokba dugják a nyílhegyeket. Azonnal forró bort ?nt?ttünk a sebre, de nem használt semmit.
Ezzel itt nem tárgyalhatok.
– ?ld meg! – utasította B?z?s az ?rt. – Már nincs magánál, csupa vér, és a férgek is ellepték.
A férfi d?bbenten meredt rá.
– A kapitány ?t tette meg parancsnoknak!
– Egy d?gl?d? lovat is meg?lsz.
– Miféle lovat? Sosem volt lovam.
Nekem igen. Rát?rtek az emlékek. Mosoly rémült nyerítése szinte már emberinek t?nt. Lángoló s?rénnyel ágaskodott két lábra, szinte eszét vesztette a fájdalomtól, patáival vadul kapálózott. Nem, nem! Nem az enyém, nem volt az enyém, B?z?snek sosem volt lova!
– Majd én elintézem. – B?z?s felkapta Ralf Kenning kardját. Még minidig volt elég ujja a markolat megszorításához. Amikor a kard hegyét a szalmán fekv? torkához illesztette, a b?r szétnyílt, a sebb?l fekete vér és sárga genny t?rt el?. Kenning vadul megrándult, majd végül elcsendesedett. Borzalmas b?z árasztotta el a szobát. B?z?s a lépcs? felé menekült A leveg? ott nyirkos és hideg volt, de jóval tisztább a bentinél. A vasember utánabotorkált, falfehér arccal próbálta visszatartani ?klendezését. B?z?s megragadta a karját.
– Ki a helyettes? Hol vannak a t?bbiek?
– Odafent a mellvéden, vagy a nagyteremben. Alszanak, isznak. Odavezethetlek.
– Ne vesztegessük az id?t! – Ramsay mind?ssze egy napot adott neki.