Az egyetlen száraz út a Nyakon át az országút volt, és a Cailin-árok tornyai úgy zárták le az északi végét, akár egy dugó a palackot. Az út keskeny volt, a romok pedig úgy helyezkedtek el, hogy a délr?l érkez? ellenségnek pontosan alattuk és k?z?ttük kellett elhaladnia. Ha megtámadták bármelyik tornyot a három k?zül, a másik kett?b?l nyílzáport lehetett zúdítani az ostromlókra, míg a felkapaszkodást a nedves falakra megakadályozta a k?veket borító nyálkás, fehér szellemb?r. A mocsár az út mentén járhatatlan volt, szívólyukak, futóhomok és els? látásra z?ld pázsitnak t?n?, ám a legkisebb súly alatt is besüpped? és vízzé váló területek végtelen birodalma. Hemzsegtek itt a veszedelmes kígyók, a mérgez? virágok és a t?rszer? fogakkal rendelkez? hatalmas gyíkoroszlánok. Ugyanilyen veszélyesek voltak az itt él? népek, akiket csak nagyon ritkán lehetett látni – a c?l?plakók, békaev?k, lápi emberek. Fennek és Reedek, Peatek és Boggok, Crayek és Quaggok, Greengoodok és Blackmyre-?k, ilyen neveket adtak maguknak. A vas szül?ttei csak lápi ?rd?g?knek nevezték ?ket.
B?z?s elhaladt egy rothadó lótetem mellett, melynek nyílvessz? állt ki a nyakából. K?zeledtére hosszú, fehér kígyó csusszant az egyik üres szemg?d?rbe. A hátastól nem messze megtalálta a lovast is, vagyis ami megmaradt bel?le. A varjak már lecsipkedték a húst a férfi arcáról, egy d?gkutya pedig befúrta magát a páncélja alá, hogy hozzáférjen a beleihez. Valamivel távolabb egy másik holttest már annyira elmerült a mocsárban, hogy csak az arca és az ujjai látszottak.
A tornyokhoz k?zelebb mindenhol tetemek borították a talajt. A tátongó sebekb?l vérvirágok hajtottak ki, sápadt n?vények n?i ajkakra emlékeztet?, vastag, nedvekt?l duzzadó szirmokkal.
A hely?rségben senki sem fog megismerni. Néhányan talán emlékeznek a fiúra, aki volt, miel?tt megtanulta az új nevét, de B?z?s t?kéletesen ismeretlen lesz számukra. Rég nézett utoljára tük?rbe, de tudta, milyen ?regnek t?nhet. Haja meg?szült, és jórészt ki is hullott, a maradék merev volt, és száraz, akár a szalma. A t?ml?cben olyan gyengévé vált, akár egy vénasszony, és úgy lefogyott, hogy egy er?sebb szélroham led?nt?tte volna a lábáról.
A keze pedig... Ramsay adott neki keszty?t, fekete b?rb?l varrt finom keszty?t, puhát és kényelmeset, melyet gyapjúval t?mtek ki, hogy elrejtsék hiányzó ujjait. ám ha valaki figyelmesebben megnézi, észreveszi, hogy három ujja nem hajlik.
– állj! – kiáltott egy hang. – Mit akarsz?
– Beszélni. – Tovább ?szt?kélte a gebét, és meglengette a békezászlót, hogy biztosan lássák. – Fegyvertelen vagyok!
Nem j?tt válasz. Tudta, a falakon belül a vasemberek azon vitatkoznak, hogy beengedjék, vagy inkább t?mjék ki nyílvessz?kkel a mellét. Nem számít. A gyors halál itt százszor jobb sors lenne, mint a kudarc hírével térni vissza Ramsay nagyúrhoz.
A kapuház ajtaja kitárult.
– Siess!
B?z?s éppen a hang felé fordult, amikor a nyílvessz? becsapódott. Valahonnan jobbról érkezett, ahol a küls? fal k?vei mélyen beágyazódtak a mocsárba. A vessz? beleakadt a zászlajába, és a hegye ott lógott alig egylábnyira az arca el?tt. Annyira meglep?d?tt, hogy elejtette a zászlót, és lebukott a lóról.
– Befelé! – kiáltotta valaki. – Siess, te félesz?, rohanj!
B?z?s négykézláb iszkolt fel a lépcs?n, mik?zben újabb nyílvessz? suhant el a feje f?l?tt. Valaki megragadta, berántotta, és hallotta, ahogy az ajtó csattanva bevágódik a háta m?g?tt. Talpra állították, nekil?kték a falnak. Kés feszült a torkának, és egy szakállas arcot látott olyan k?zel, hogy meg tudta számolni a férfi orrából kiálló sz?rszálakat.
– Ki vagy? Mi dolgod itt? Felelj, de gyorsan, kül?nben te is az ? sorsára jutsz! – Az ?r egy holttest felé b?k?tt a fejével, amelyik a f?ld?n rothadt az ajtó mellett. A z?ldes húson hemzsegtek a férgek.
– A vas szül?tte vagyok! – hazudta B?z?s. Az egykori fiú valóban a vas szül?tte volt, B?z?s azonban Rémvár t?ml?cében j?tt a világra. – Nézd meg az arcom! Balon nagyúr fia vagyok, a herceged! – Kimondhatta volna a nevet, de a szó valahogy a torkán akadt. B?z?s, a nevem B?z?s, rímel arra, hogy b?v?s. Egy id?re azonban el kellett feledkeznie err?l. Senki nem fog engedelmeskedni valakinek, akit B?z?snek hívnak, bármilyen reménytelen is legyen a helyzete. úgy kell tennie, mintha megint herceg volna.
Az ?r hunyorogva vizsgálta az arcát, szája gyanakodva rándult meg. Fogai barnák voltak, lehelete s?rt?l és hagymától b?zl?tt.
– Balon nagyúr fiait meg?lték.
– A testvéreimet, nem engem. Ramsay nagyúr Deresben fogságba ejtett. Azért küld?tt ide, hogy tárgyaljak veletek. Te vagy itt a parancsnok?
– én? – A férfi leengedte a kését, és hátrébb lépett, kis híján felbukva a tetemben. – Nem, uram. – Páncélja rozsdás volt, b?rruhája foszladozott. Egyik kézfején nyílt seb tátongott, szivárgott bel?le a vér. – Ralf Kenning a parancsnok, a kapitány ezt mondta. én csak az ajtót ?rz?m.
– és ez ki volt? – B?z?s csizmája orrával megb?kte a tetemet.
Az ?r úgy nézett a halottra, mintha most látná el?sz?r.
– ?... ivott a vízb?l. El kellett vágnom a torkát, hogy ne sikoltozzon. G?rcs?lt a gyomra. A víz nem jó, ezért iszunk s?rt. – Megd?rzs?lte véreres, v?r?sen ég? szemét. – A holttesteket általában levisszük a pincébe, az el van árasztva vízzel. újabban viszont senki nem fáradozik vele, itt hagyjuk ?ket, ahol meghaltak.
– A pince jobb hely nekik. Adjátok ?ket a víznek, a Vízbe Fúlt Istennek.
A férfi felnevetett.
– Odalent nincsenek istenek, nagyuram, csak patkányok és vízi kígyók. Fehér d?g?k, vastagok, mint a lábam. Néha felkúsznak a lépcs?n, és álmában marják meg az embert.