– Nem – mondta hangosan. – Nem, az egy másik ember volt, még azel?tt, hogy megismerted a neved. – Az ? neve B?z?s. Nem szabad elfelejtenie. B?z?s, B?z?s, rímel arra, hogy sz?k?s.
Amikor az a másik ember erre járt, egy egész sereg j?tt m?g?tte, észak hadai vonultak háborúba a Stark-ház szürke-fehér lobogói alatt. B?z?s most egyedül lovagol, kezében feny?ágra t?z?tt békelobogóval. Amikor az a másik ember erre járt, gyors és tüzes csataménen lovagolt. B?z?snek csak egy beteges gebe jutott, csupa csont és b?r pára, ? pedig nem is merte gyorsabb haladásra ?szt?kélni, mert félt, hogy leesik. Az a másik ember jó lovas volt, B?z?s viszont bizonytalanul ült a nyeregben. Olyan régen t?rtént! ? már nem lovas t?bbé. Ember sem nagyon. Ramsay nagyúr háziállata, kevesebb egy kutyánál, egy emberb?rbe bújt féreg.
– úgy fogsz viselkedni, mint egy herceg – mondta neki Ramsay nagyúr múlt éjjel, mik?zben B?z?s egy dézsa forró vízben fürd?tt –, de mi tudjuk az igazságot. Te B?z?s vagy. Mindig is B?z?s leszel, nem számít, milyen édesen illatozol. Az orrod becsaphat, de mindig emlékezz a nevedre. Emlékezz, ki vagy.
– B?z?s – felelte. – A te B?z?s?d.
– Tedd meg nekem ezt az apró szívességet, és kutya lehetsz, aki mindennap húst eszik – ígérte Ramsay nagyúr. – Talán kísértésbe esel, hogy elárulj. Hogy elmenekülj, és csatlakozz az ellenségeinkhez. Nem, nem akarom hallani a tiltakozásodat! Ha hazudsz, kivágom a nyelvedet. Egy ember a helyedben valóban ellenem fordulna, de mi tudjuk, mi vagy valójában, igaz? Ha akarsz, árulj csak el, nem számít... de el?sz?r számold meg az ujjaidat, és emlékezz az árra.
B?z?s ismerte az árat. Hét, gondolta, hét ujj. Egy ember hét ujjal is boldogul. A hét szent szám. Eszébe jutott, mennyire fájt, amikor Ramsay nagyúr megparancsolta Nyúzónak, hogy fejtse le a b?rt a gy?r?sujjáról.
A leveg? nyirkos volt, és nehéz, a f?ld?n mindenfelé sekély víztócsákat látott. B?z?s óvatosan kerülgette ?ket, k?vette a palánk-és gerendaút maradványait, melyet Robb Stark el??rse fektetett le a lágy f?ldre, hogy meggyorsítsák a sereg haladását. Ahol egykor vastag c?l?p?k sorakoztak, most csupán néhány szikla állt ki a f?ldb?l, hatalmas bazaltt?mb?k, melyek elmozdításához annak idején száz ember kellett. Némelyik olyan mélyen süllyedt az ingoványba, hogy csak a teteje látszott, a t?bbi rendezetlenül hevert szétszórva, akár az istenek elfeledett játékszerei. Megrepedeztek és lemorzsolódtak, felületüket foltokban ben?tte a moha. A múlt éjjeli es? után a hatalmas k?vek nedvesen csillogtak, és a reggeli napfényben úgy t?ntek, mintha vékony olajréteg borítaná ?ket.
M?g?ttük emelkedtek a tornyok.
A Részeges Tornya megd?lt, mintha ?ssze akarna omlani, de így állt már félezer esztendeje. A Gyermekek Tornya olyan egyenesen d?f?tt az égbe, akár egy dárda, de romos fels? része ki volt téve a szél és az es? ostromának. A z?m?k, vastag Kaputorony volt a legnagyobb a három k?zül, oldalai csúsztak a mohától, északi felén egy fa n?tt ki a k?vek k?zül, de a keleti és nyugati falak nagyjából még álltak. A Karstarkok foglalták el a Részeges Tornyát, az Umberek a Gyermekek Tornyát, Robb pedig a Kaputornyot, emlékezett vissza.
Ha lehunyta a szemét, látta maga el?tt a zászlókat, amint bátran lobognak a hideg északi szélben. Mind elt?nt, mind elbukott. A szél most dél fel?l fújt, és a Cailin-árok romjain csupán egyetlen zászló lengett – fekete mez?n arany krakent ábrázolt.
Tudta, hogy figyelik. érezte magán a tekinteteket. Amikor felnézett megpillantott néhány sápadt arcot a Kaputorony mellvédjén és a Gyermekek Tornyát koronázó romok k?z?tt, ahol a legendák szerint az erd? gyermekei egykor megidézték a vizek p?r?lyét, hogy kettészakítsák Westeros kontinensét.