– Az ?sszesre szükségem van.
– A felesküd?tt testvéreid némelyike azt akarja elhitetni velem, hogy félig magad is vad vagy. Igaz ez?
– Számodra ?k csak egy feláldozható csürhe. A Falon jobb hasznukat tudnám venni. Add nekem ?ket, hogy azt kezdjek velük, amit akarok, és cserébe megmutatom, hol remélhetsz gy?zelmet... és további embereket.
Stannis megd?rzs?lte a tarkóját.
– úgy alkudozol, akár egy kofa a t?kehalra, Havas nagyúr. Ned Stark halaskofát nemzett volna? Hány emberr?l van szó?
– Kétezerr?l, talán háromról.
– Háromezer? Miféle emberek azok?
– Büszkék. Szegények. érzékenyek, ha a becsületükr?l van szó, de ádáz harcosok.
– Remélem, ez nem valami fattyútrükk. Elcserélek-e háromszáz harcost háromezerre? Persze nem vagyok teljesen bolond. Ha itt hagyom neked a lányt is, szavadat adod, hogy vigyázol a mi kis hercegn?nkre?
? nem hercegn?.
– Ahogy kívánod, felség.
– Tetessek veled esküt egy fa el?tt?
– Nem szükséges. – Most gúnyolódik? Stannisnél nehéz volt megállapítani.
– Rendben. Tehát hol vannak azok az emberek?
– Itt találod ?ket. – Jon megégett kezével a térképre mutatott, az Adománytól délre és a királyi úttól nyugatra elterül? vidékre.
– A hegyekben? – kérdezte gyanakodva Stannis. – Nem látok várakat jel?lve, sem utakat, városokat, falvakat.
– Atyám gyakran mondta, a térkép nem maga a f?ld. A hegység v?lgyeiben és fennsíkjain évezredek óta élnek emberek, a klánf?n?keik vezetése alatt. Ti kis uracskáknak mondanátok ?ket, bár ?k nem osztogatnak maguk k?z?tt címeket. A klánok bajnokai hatalmas, kétkezes karddal harcolnak, a k?zemberek pedig parittyával vagy hegyi k?risb?l készített husánggal. Hogy úgy mondjam, elég civakodós népség. Amikor nem egymással harcolnak, az állataikat gondozzák, halásznak a Jég-?b?lben, és a világ legszívósabb lovait tenyésztik.
– és úgy gondolod, hajlandóak lesznek értem harcolni?
– Ha megkéred ?ket.
– Miért k?ny?r?gnék olyasmiért, ami jár?
– Kérést mondtam, nem k?ny?rgést. – Jon visszahúzta a kezét. – Az üzenetküldés nem járható út, felségednek szémélyesen kell odamennie. Egyél a kenyerükb?l és a sójukból, igyál a s?rükb?l, hallgasd meg a dudásaikat, dicsérd lányaik szépségét, és megkapod a kardjukat. A klánok nem láttak királyt, mióta Torrhen Stark térdet hajtott. A látogatásod nagy megtiszteltetés lesz számukra. Ha megparancsolod, hogy harcoljanak érted, csak egymásra néznek, és azt mondják: ?Ki ez az ember? Az én királyom biztosan nem.”
– Hány klánról beszélsz?
– Nagyjából két tucat. Flint Wull, Norrey, Liddle... nyerd meg az ?reg Flintet és a Nagy Cs?b?rt, a t?bbiek k?vetik ?ket.
– Nagy Cs?b?r?
– A Wullok feje. Neki van a legnagyobb hasa a hegyvidéken, és a legt?bb embere. A Wullok a Jég-?b?lben halásznak, és azzal ijesztgetik a gyermekeiket, hogy ha nem viselkednek jól, a vasemberek elrabolják ?ket. Azonban ahhoz, hogy találkozz velük, át kell kelned a Norrey-k f?ldjén, ?k élnek legk?zelebb az Adományhoz, és mindig is jó barátságban álltak az ?rséggel. Adhatok vezet?t.
– Adhatsz? – Stannis figyelmét semmi nem kerülte el – Vagy adsz is?
– Adok. Szükséged lesz rá, és néhány biztos lábú hegyi pónira is. Az ?svények odafent nem t?bbek kecskecsapásoknál.
– Kecskecsapások? – A király szeme ?sszesz?kült. – én gyors helyváltoztatásról beszélek, te pedig kecskecsapásokkal vesztegetnéd az id?met?
– Amikor az Ifjú Sárkány meghódította Dorne-t, egy kecskecsapáson kerülte el a Csontút ?rtornyait.
– Ismerem a mesét, de Daeron túl nagy jelent?séget tulajdonított neki dicsekvést?l hemzseg? k?nyvében. Azt a háborút a hajók nyerték meg, nem a kecskecsapások. T?lgy?k?l megostromolta Palánkvárost, és felhajózott a Z?ldvér feléig, mik?zben a dorne-i sereg a Herceg-hágónál harcolt. – Stannis ujjával a térképre koppintott. – Ezek a hegyi urak nem fogják akadályozni az áthaladásomat?
– Legfeljebb lakomákkal. Mindegyik megpróbálja felülmúlni a t?bbieket vendégszeretetben. Nemes atyám egyszer azt mondta, soha nem evett feleolyan jót sem, mint amikor meglátogatta a klánokat.
– Azt hiszem, háromezer emberért elviselek némi dudálást és zabkását – mondta a király, bár a hangja éppen az ellenkez?jér?l árulkodott.
Jon Melisandréhoz fordult
– Egy baráti figyelmeztetés, úrn?m. A hegyek k?z?tt er?sek az ?si istenek. A klánok tagjai nem t?rik el, hogy sértegessék a szívfájukat.
A papn?t ez láthatóan szórakoztatta.
– Nem kell félned, Havas Jon, nem okozok gondot a hegyi barbároknak és s?tét isteneiknek. Az én helyem itt van veled és bátor testvéreiddel.
Jon ezt szerette volna a legkevésbé, de miel?tt tiltakozhatott volna, a király megszólalt:
– Te hová vezetnéd ezeket a rettenthetetlen harcosokat, ha nem Rémvár ellen?