– Mmm – mondta Bánatos Edd. – Nincs is jobb egy kupa forró lóvérnél egy hideg éjszakán. én egy kis fahéjat is szórok majd a tetejére.
A f?intéz? rá se hederített.
– Felütik a fejüket a betegségek is – folytatta –, ínyvérzésre és foghullásra számíthatunk. Aemon mester azt mondta, citromlével és friss hússal ezt meg lehet el?zni, de a citromunk már egy éve elfogyott, és nincs elég takarmányunk, hogy csordákat tartsunk fenn. Le kell vágnunk minden állatot, a tenyészpárok kivételével. Kifutottunk az id?b?l. Az el?z? teleken állandóan j?tt utánpótlás délr?l, a királyi úton, de most ez a háború... tudom, még csak ?sz van, de azt tanácsolnám, már most vezessük be a téli adagokat, ha parancsnok uram is úgy látja jónak.
Az emberek ugrálni fognak ?r?mükben.
– Ha muszáj. Negyedével cs?kkentsünk minden fejadagot. – Ha a testvéreim már most panaszkodnak rám, mit mondanak majd, amikor havat és makkpépet kell enniük?
– Az sokat fog segíteni. – A f?intéz? hangsúlyából egyértelm?en meg lehetett állapítani, hogy véleménye szerint ez sem fog eleget segíteni.
– Most már értem, miért engedte át Stannis király a vadakat a Falon – mondta Bánatos Edd. – Azt akarja, hogy megegyük ?ket.
Jon elmosolyodott.
– Arra nem fog sor kerülni.
– Ez jó hír – bólintott Edd. – Elég inasnak t?nnek, és a fogam már nem olyan éles, mint fiatalkoromban.
– Ha lenne elég pénzünk, vásárolhatnánk élelmet délen, és elhozhatnánk hajóval – mondta a f?intéz?.
Megtehetnénk, gondolta Jon, ha lenne aranyunk, és ha valaki hajlandó lenne eladni nekünk az ennivalót. Csakhogy egyik feltétel sem állt fenn. Egyetlen reményünk a Sasfészek lehet. Arryn V?lgye legendásan jól term? terület volt, és a harcok sem érintették. Vajon mit szólna Catelyn úrn? testvére ahhoz, hogy Ned Stark fattyát etesse? Kisfiúként gyakran érezte úgy, hogy az asszony nem kedveli ?t.
– Szükség esetén vadászhatunk – szólt k?zbe Botfaragó Wick. – Az erd?ben rengeteg az állat.
– Meg a vad, és még s?tétebb dolgok – morogta Marsh. – én nem küldenék ki vadászokat, parancsnok. Egyet sem.
Nem. Te ?r?kre lezárnád a kapukat k?vel és jéggel. Tisztában volt vele, hogy a Fekete Vár testvéreinek fele egyetért Bowen Marsh javaslatával. A másik fele megvetette.
– Igen, zárjuk le a kapukat, hizlaljuk a nagy, k?vér seggünket a Falon, a szabad nép pedig t?megével fog átkelni a Koponyák Hídján, vagy valami másik kapun, amir?l azt hittük, hogy már ?tszáz éve le lett zárva – jelentette ki fennhangon Dywen, az ?reg erdész két nappal korábban, vacsora k?zben. – Nincs elég emberünk, hogy ellen?rizzük a Fal százmérf?ldes hosszát, és ezt óriásvész Tormund meg az a rohadt K?nnyez? is jól tudják. Láttatok már megfagyott kacsát a tóban, a lábával a jégben? Nos, az a varjakkal ugyanúgy megt?rténhet. – A legt?bb felderít? egyetértett Dywennel, míg az épít?k és az intéz?k inkább Bowen Marsh felé hajlottak.
ám ez egyel?re a holnap problémája. Itt és most az élelem jelentette a legnagyobb gondot.
– Nem hagyhatjuk éhezni Stannis királyt és az embereit, bármennyire is szeretnénk – t?n?d?tt Jon. – Ha kell, karddal veszi el, nincs elég emberünk megakadályozni. A vadakat pedig ugyanúgy etetni kell.
– Hogyan, parancsnok? – kérdezte Bowen Marsh.
Bárcsak tudnám!
– Kitaláljuk.
Mire visszatértek a felszínre, a délután árnyai megnyúltak. Felh?k úsztak az égen szakadozott zászlókként, fehéren, szürkén és tépetten. Az udvar a kovácsm?hely el?tt üres volt, de odabent már várt Jonra a király apródja. Devan sovány, tizenkét év k?rüli k?ly?k volt, barna hajjal és szemmel. A kovácst?zhely mellett állt jéggé dermedve, megmozdulni sem mert, mik?zben Szellem végigszaglászta.
– Nem bánt – nyugtatta meg Jon. A fiú ?sszerezzent a hangjára, és a hirtelen mozdulat hatására a rémfarkas felmordult. – Nem! – szólt rá Jon. – Szellem, hagyd békén! El innen! – A farkas maga volt a négy lábon járó némaság, ahogy visszatért az ?k?rcsonthoz.
Devan ugyanolyan fehérnek t?nt, mint Szellem, minden vér kifutott az arcából.
– N-nagyuram... ?felsége parancsolja, hogy jelenj meg el?tte. – A fiú a Baratheonok arany-fekete színeit viselte, mellén a királyné embereinek lángoló szívével.
– úgy érted, kéri – mondta Bánatos Edd – ?felsége kéri a parancsnokot, hogy jelenjen meg el?tte. én így mondanám.
– Hagyd, Edd. – Jonnak most nem volt kedve ilyen vitákhoz.
– Sir Richard és Sir Justin visszatértek – folytatta Devan. – Indulhatunk, nagyuram?
Az eltévedt felderít?k. Massey és Horpe délre lovagoltak, nem északra. Bármi is volt a feladatuk, nem tartozott az éjjeli ?rségre, de Jont azért érdekelte.
– Ha ?felsége úgy kívánja... – K?vette a fiatal apródot át az udvaron. Szellem is a nyomukba szeg?d?tt, amíg Jon rá nem szólt.
– Nem! Maradsz!