Ser Barristan fél térdre ereszkedett el?tte.
– Királyn?m, a birodalmadnak szüksége van rád. Itt senki nem akar téged, de Westeroson az emberek ezerszám gy?lnek majd a zászlód alá, k?ztük urak és nemes lovagok. ?Elj?tt! – kiáltják majd egymásnak nagy ?r?mmel. Rhaegar herceg húga végre hazatért!”
– Ha annyira szeretnek, meg fognak várni. – Dany felállt. – Reznak, hívd Xaro Xhoan Daxost!
Egyedül fogadta a keresked?herceget kifényesített ébenfa padján, a Ser Barristantól kapott párnák k?z?tt. A férfihoz négy qarthi tengerész is csatlakozott, egy ?sszetekert sz?nyeget cipeltek a vállukon.
– Hoztam még egy ajándékot szívem királyn?jének – jelentette be Xaro. – Családi kincseskamrámban pihent már a Valyria vesztét okozó csapás el?tt is.
A tengerészek kig?ngy?lték a sz?nyeget, ?reg volt, poros, kifakult... és hatalmas. Danynek oda kellett állnia Xaro mellé, hogy ki tudja venni a mintázatot.
– Egy térkép? Ez csodálatos! – A sz?nyeg a helyiség felét lefedte. A tengerek kékek voltak, a síkságok z?ldek, a hegyvidékek barnák és feketék. A városokat ezüst– és aranyszálakkal sz?tt csillagok jelezték. Nincs rajta a Füst-tenger, Valyria pedig még nem sziget volt.
– Ott láthatod Astaport, Yunkait és Meereent – mutatott Xaro három ezüstcsillagra a Rabszolga-?b?l kékje mellett. – Westeros... valahol itt van lent. – Valahová a terem túlsó vége felé intett. – északnak fordultál, amikor délre és nyugatra kellett volna továbbmenned, a Nyár-tengeren át, de az ajándékommal nemsokára ismét ott lehetsz, ahová tartozol. Fogadd el a gályáimat vidám szívvel, és fordítsd nyugatnak az evez?ket.
Bárcsak megtehetném!
– Nagyuram, ?r?mmel elfogadnám a hajókat, de nem tudom megígérni, amit kérsz t?lem. – Megfogta a férfi kezét. – Add nekem a gályákat, és esküsz?m, Qarthé lesz Meereen barátsága, amíg a csillagok ki nem hunynak. Engedd, hogy kereskedjünk velük, és becsületes részt kapsz a haszonból.
Xaro elégedett mosolya ráfagyott az ajkára.
– Mit beszélsz? Azt akarod mondani, nem mész el?
– Nem mehetek el.
A férfi szemébe k?nnyek gy?ltek, a cseppek végigfolytak az orrán, el a smaragdok, ametisztek és fekete gyémántok mellett.
– Azt mondtam a Tizenhármaknak, hallgatni fogsz az okos szóra. Fájdalommal veszem tudomásul, hogy tévedtem. Fogd a hajókat, és menj, máskül?nben sikoltozva fogsz meghalni. El sem tudod képzelni, hány ellenséget szereztél.
Azt tudom, hogy az egyik itt áll el?ttem, és krokodilk?nnyeket hullat. A felismerés elszomorította.
– Amikor elmentem az Ezer Trónus Termébe, hogy az életedért k?ny?r?gjek a Tisztavér?eknél, azzal érveltem, hogy még csak gyermek vagy – folytatta Xaro –, de Egon Emeros, a Leny?g?z? felállt és azt mondta: ?Egy ostoba gyermek, ?rült, meggondolatlan és túl veszélyes ahhoz, hogy éljen.” Amikor a sárkányaid még kicsik voltak, mindenki a csodájukra járt. Feln?ve azonban halált és pusztulást hoznak, lángoló kardként lebegnek a világ f?l?tt. – Let?r?lte a k?nnyeit – Qarthban meg kellett volna, hogy ?ljelek.
– Vendég voltam a házadban, ettem a kenyeredb?l és a húsodból – felelte Dany. – Annak emlékére, amit értem tettél, megbocsátom a szavaidat... egyszer... de soha t?bbé ne merészelj fenyegetni!
– Xaro Xhoan Daxos nem fenyeget. Csak ígér.
Dany szomorúsága haraggá alakult.
– én pedig ígérem neked, hogy ha nem t?nsz el még napkelte el?tt, kipróbáljuk, hogyan oltják el egy hazudozó k?nnyei a sárkántüzet! Hagyj magamra, Xaro. Most!
A férfi távozott, de a szavait hátrahagyta. Dany visszaült a padjára, és végignézett a kék selyemtengeren a távoli Westeros felé. Egy nap sor kerül rá, ígérte magának.
Másnap reggelre Xaro gályája elt?nt, de az ?ajándék”, amit hozott, ott maradt a Rabszolga-?b?lben. A tizenhárom qarthi gálya árbocain hosszú, v?r?s zászlók lobogtak és tekeregtek a szélben. Amikor Daenerys lej?tt meghallgatni a kérelmeket, már várt rá egy üzenetviv? a hajókról. Nem szólt egy szót sem, csak letett a királyn? lába elé egy fekete szaténpárnát, melyen egyetlen vérfoltos keszty? hevert.
– Mi ez? – kérdezte Skahaz. – A véres keszty?...
– ...háborút jelent – fejezte be a mondatot a királyn?.
Jon