– Dorne-i. Az uram borkeresked?.
– Urad! Baszd meg az uradat! Rabszolga vagy? Gyere velünk, és légy a magad ura! ágyban akarsz meghalni? Megtanítunk a kard és a dárda használatára, együtt lovagolhatsz csatába a Rongyos Herceggel, és gazdagabban fogsz hazatérni, mint egy nagyúr! Fiúk, lányok, arany, mind a tiéd, ha elég férfi vagy, hogy elvedd! Mi vagyunk a Szélfútták, és seggbe dugjuk a mészárosok istenn?jét!
Két zsoldos énekelni kezdett valamilyen menetdalt Quentyn eleget értett bel?le, hogy felfogja a lényegét. Mi vagyunk a Szélfútták. Keletre fúj minket a szél, a Rabszolga?b?lbe, ahol meg?ljük a Mészároskirályt és megdugjuk a sárkánykirályn?t
– Ha Cletus és Will velünk lennének, visszaj?hetnénk a nagy emberrel, és meg?lhetnénk ?ket – morogta Gerris.
Cletus és Will meghaltak.
– Ne t?r?dj velük – legyintett Quentyn.
A zsoldosok gúnyosan kiabáltak utánuk, ahogy beléptek az ajtón a Keresked?házba, gyáva férgeknek és ijedt kislányoknak nevezték ?ket.
A nagy ember emeleti szobájukban várt rájuk. Bár a Pityer kapitánya jó szívvel ajánlotta a fogadót, Quentyn nem akarta ?rizetlenül hagyni holmijukat és aranyukat. Minden kik?t?ben voltak tolvajok, patkányok és szajhák, Volantisban még t?bb is, mint máshol.
– Már el akartam indulni utánatok – mondta Ser Archibald Yronwood, miután elhúzta a reteszt, és beengedte ?ket. Unokatestvére, Cletus kezdte ?t nagy embernek hívni, de rászolgált a névre. Arch hat és fél láb magas volt, széles vállú, nagy hasú férfi, lábai akár két fat?rzs, kezei hatalmas sonkák, nyaka pedig mintha nem is lett volna. Valami gyermekkori betegség miatt az ?sszes haja kihullott. Kopasz feje sima, rózsaszín sziklára emlékeztette Quentynt. – Nos, mit mondott a csempész? Van csónakunk?
– Hajónk – javította ki Quentyn. – Igen, elvisz minket, de csak a legk?zelebbi pokolig.
Gerris leült a roskatag ágyra, és ledobta a csizmáját.
– Dorne minden pillanatban egyre vonzóbbnak t?nik.
– én azt mondom, jobban járnánk a démonúttal – er?sk?d?tt a nagy ember. – Talán nem is olyan veszélyes, mint ahogy az emberek beszélik. Ha pedig igen, még nagyobb dics?ség jár azoknak, akik végigmennek rajta. Ugyan, ki merne zaklatni minket? Ivó a kardjával, én a p?r?ly?mmel, ennyit még egy démon sem tud megemészteni.
– és ha Daenerys meghal, miel?tt odaérünk? – tette fel a kérdést Quentyn. – Szükségünk van egy hajóra, még ha az a Kaland is lesz.
Gerris nevetett
– Sokkal jobban vágyhatsz Daenerysre, mint gondoltam, ha képes vagy hónapokon át elviselni azt a szagot. Három nap után k?ny?r?gnék, hogy ?lj meg. Nem, hercegem, kérlek, csak ne a Kaland legyen!
– Van jobb ?tleted? – kérdezte Quentyn.
– Igen, épp most jutott eszembe. Nem minden kockázat nélküli, és nem biztos, hogy becsületesnek neveznéd, ezt elismerem... de gyorsabban eljuttat a királyn?dh?z, mint a démonút.
– Beszélj! – vakkantotta Quentyn Martell.
Jon
Jon addig olvasta újra és újra a levelet, amíg a bet?k elmosódtak és ?sszefolytak a szeme el?tt. Ezt nem írhatom alá. Ezt nem írom alá!
T?bbsz?r is kis híján elégette a pergament, de végül inkább ivott egy korty s?rt, annak a fél kupányinak az alját, ami még a tegnapi vacsorából maradt. Alá kell írnom, ?k választottak meg a parancsnokukká. A Fal az enyém, és az ?rség is. Az éjjeli ?rség nem vesz részt a háborúban.
Megk?nnyebbült, amikor Bánatos Edd Tollett kinyitotta az ajtót, és jelentette, hogy Szegf? vár odakint. Jon félretette Aemon mester levelét.
– Fogadom – mondta, és már el?re félt a k?vetkez? percekt?l. – Keresd meg Samet, utána vele szeretnék beszélni.
– Lent van a k?nyvekkel. A régi septonom mindig azt mondta, hogy a k?nyvek beszél? halottak. én viszont azt mondom, a halottaknak csendben kéne maradniuk. Senki nem akarja hallani egy halott ember fecsegését. – Bánatos Edd férgekr?l és pókokról mormogva távozott.
Amikor Szegf? belépett, azonnal térdre borult. Jon gyorsan megkerülte az asztalt, és felsegítette.
– El?ttem nem kell letérdelned, az csak a királyoknak jár. – Bár Szegf? feleség volt, és anya, még mindig félig-meddig gyermeknek t?nt számára, karcsú, apró termet? csitrinek, aki Sam egyik régi k?penyébe burkolózott. A ruhadarab olyan nagy volt, hogy a red?i k?zt még néhány lányt elrejthetett volna. – A kicsik jól vannak?
A vad lány félénken elmosolyodott a csuklyája alatt.
– Igen, nagyuram. A rémület miatt nem volt elegend? tejem mindkett?nek, de minél t?bbet szoptak, annál t?bb lett. Er?sek.