A forgalom itt már sokkal s?r?bb volt. A város két felét ?sszek?t? Hosszúhíd nyugati végének k?zelében jártak. Ló vontatta szekerek, kézikocsik és hathayok t?lt?tték meg az utcákat, mindegyik a híd felé igyekezett vagy onnan j?tt. Mindenfelé rabszolgák hemzsegtek, akár a csótányok, sietve intézték gazdáik ügyeit.
Nem messze a Halárusok Terét?l és a Keresked?háztól kiáltások harsantak az egyik keresztutcából, és egy tucat díszes páncélú, tigrisb?r k?penyes Makulátlan bukkant el?, szinte a semmib?l. Mindenkit félretereltek, hogy az elefántháton utazó triarka át tudjon menni. A triarka elefántja szürke b?r? behemót volt, zománcozott páncélja halkan cs?r?mp?lt minden lépésénél. A hátára r?gzített pavilon olyan magas volt, hogy súrolta a faragott k? boltívet, amelyik alatt elhaladt.
– A triarkák olyan kiemelkedett emberek, hogy szolgálatuk évei alatt nem érintheti a lábuk a talajt – tájékoztatta Quentyn a társát. – Mindenhová elefánttal járnak.
– Ezért megállítják a forgalmat, és hátrahagynak egy rakás elefántszart, hadd bajlódjon vele a magunkfajta – morogta Gerris. – Miért van szüksége Volantisnak három hercegre, amikor Doranban egy is elég? Ezt sosem fogom megérteni.
– A triarkák nem királyok és nem is hercegek. Volantis szabad birtok, akárcsak a régi Valyria. A hatalmon a szabad születés? f?ldbirtokosok osztoznak. Még a n?k is szavazhatnak, feltéve, ha van f?ldjük. A három triarkát azokból a nemes családokból választják, amelyek bizonyítottan vissza tudják vezetni a származásukat az ?si Valyriáig, és az uralkodásuk az új év els? napjáig tart. Mindezt te is tudnád, ha elolvastad volna a Kedry mestert?l kapott k?nyvet.
– Nem voltak benne képek.
– De térképek igen.
– Azok nem számítanak. Ha megmondta volna, hogy tigrisekr?l és elefántokról van szó benne, talán teszek egy próbát. Gyanúsan úgy nézett ki, mint egy t?rténelemk?nyv.
Amikor a hathay odaért a Halárusok Terének széléhez, az elefánt megemelte az ormányát, és gágogó hangot hallatott, mint valami óriási, fehér liba; vonakodott bemenni a kordék, hordszékek és gyalogosok forgatagába. A hajtó a sarkával ?szt?kélte tovább, nem hagyta megállni.
A halárusok nagy számban vonultak ki a térre, harsányan hirdették reggeli fogásukat. Quentyn legfeljebb minden második szót értette, de nem volt szükség szavakra, hogy felismerje a halakat. Volt ott t?kehal, vitorláshal és szardínia, a hordókban pedig éti és feketekagyló. Az egyik bódé el?tt angolnák lógtak. Máshol gigantikus tekn?c?t állítottak ki a hátsó lábainál vaslánccal fellógatva, ránézésre is nehéz lehetett, akár egy ló. A sós vízzel és hínárral megt?lt?tt hordókban rákok nyüzs?gtek. Néhány árus halat süt?tt hagymával és répával, máshol borsos halragut árultak kis vastálkákban.
A tér k?zepén, egy rég halott triarka repedezett, fejetlen szobra alatt t?meg gyülekezett, néhány t?rpe valamilyen m?sorszámot adott el?. A kis emberek fapáncélt ?lt?ttek, miniat?r emberek készültek lovagi tornára. Quentyn látta, hogy az egyik egy kutyán ül, a másik pedig egy malacra ugrik fel... hogy aztán felcsattanó nevetés k?zepette le is essen a túloldalon.
– Jó mókának t?nik – jegyezte meg Gerris. – Megálljunk nézni? Egy kis nevetés jót tenne neked, Quentyn. úgy nézel ki, mint egy vénember, aki fél éve nem volt árnyékszéken.
Tizennyolc esztend?s vagyok, hat évvel fiatalabb nálad, gondolta Quentyn. Nem vagyok vénember. Ehelyett csak annyit mondott:
– Nem érdekelnek a mókás t?rpék, hacsak nincs egy hajójuk.
– Ha van, az is kicsi.
A négyszintes Keresked?ház uralta az épületet k?rülvev? dokkokat, mólókat és raktárépületeket, óváros és Királyvár keresked?i itt keveredtek a braavosi, pentosi és myri hajósokkal, a sz?r?s ibbeniekkel, Qarth sápadt b?r? utazóival, a tollas k?penyt visel?, szénfekete nyár-szigetekiekkel, s?t még a maszkos asshai árnyékgy?jt?kkel is.
Az utat burkoló k?veket még cip?jének b?rtalpán keresztül is melegnek érezte, amikor lelépett a hathayról. Az épület melletti árnyékban kecskelábú asztalt állítottak fel, és kék-fehér csíkos jelz?zászlókkal díszítették, melyek a szél minden rezdülésére csapkodni kezdtek. Négy mogorva tekintet? zsoldos ?gyelgett az asztal k?rül, megszólítva minden arra járó férfit és fiút. A Szélfútták, gondolta Quentyn. A tiszthelyettesek újoncokat toboroztak, akikkel felt?lthetik a soraikat, miel?tt elindulnak a Rabszolga?b?lbe. és mindenki, aki aláír nekik, egy újabb kard lesz Yunkaiban, egy újabb penge, amelyik j?vend? feleségem vérét akarja ontani.
Az egyik Szélfútta odakiáltott nekik valamit.
– Nem beszélem a nyelvet – felelte Quentyn. Bár olvasott és írt nemes valyr nyelven, a beszédet mindeddig nemigen gyakorolta. A volantisi alma pedig messze gurult valyriai fájától.
– Westerosi vagy? – kérdezte a katona a k?z?s nyelven.