A várfalon belül azonban megmaradt az erd? egy része. A Blackwood-ház továbbra is a régi istenekhez imádkozott, ugyanúgy ?ket imádta, mint az Els?k az andalok megérkezése el?tt. Az istenerd? némelyik fája állítólag olyan ?reg volt, mint Hollófa négysz?gletes tornyai, f?ként a hatalmas szívfa, melynek csontujjakként az eget kapirgáló fels? ágait már mérf?ldekr?l látni lehetett.
Ahogy Jaime Lannister és kísérete egyre beljebb hatolt a lágyan hullámzó dombok k?z?tt húzódó v?lgybe, a Hollófát egykor k?rülvev? szántóf?ldek, tanyák és gyüm?lcs?skertek lassanként elmaradoztak – csak a sár és a hamu maradt, valamint a házak és malmok kiégett, megfeketedett héjai. A kietlen pusztaságon cserjék, kórók és bokrok n?ttek, de semmi olyasmi, amit gabonának lehetett volna nevezni. Jaime bárhová nézett, apja keze nyomát látta, még az út mentén id?nként megpillantott csontokon is. T?bbnyire bárányok csontjai voltak, de akadt ott lóé és marháé is, valamint id?nként egy-egy emberi koponya vagy egy fej nélküli csontváz, a bordaketrecet ben?v? gazokkal.
Hollófát nem vette k?rül nagy hadsereg, ahogy Zúgót. Az itteni ostrom sokkal bens?ségesebb ügy volt, csupán az utolsó lépés egy t?bb száz éves táncban. Jonos Brackennek legfeljebb ?tszáz embere táborozott a falak alatt, és Jaime nem látott ostromtornyokat, sem falt?r? kosokat vagy katapultokat. Bracken nem akarta bet?rni Hollófa kapuját, sem megmászni magas, vastag falait. Mivel er?sítésre nem számíthatott, megpróbálta kiéheztetni riválisát. Nem kétséges, az ostrom kezdetén még sor került rajtaütésekre és kicsapásokra, és s?r?n r?pk?dtek a nyílvessz?k mindkét irányban, de most fél év elteltével már mindenki túlságosan fáradt volt az efféle ostobaságokhoz. átvette az uralmat a megszokás és az unalom, a fegyelem esküdt ellenségei.
Már régen véget kellett volna érnie, gondolta Jaime Lannister. Most, hogy Zúgó a Lannisterek kezére került, az Ifjú Farkas r?vid élet? királyságának maradványa Hollófára korlátozódott. Ha ezt is sikerül elfoglalni, feladata a Három Folyó vidékén véget ér, és visszatérhet Királyvárba. A királyhoz, gondolta, de egy másik része azt suttogta: Cerseihez.
Sejtette, hogy egyszer oda kell állnia elé. Feltéve, ha a f?septon nem ítéli halálra n?vérét, mire visszaér a városba. J?jj azonnal írta neki a levélben, amelyet Peck Zúgónál elégetett. Segíts. Ments meg. Szükségem van rád, ahogy ezel?tt még soha nem volt. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. J?jj azonnal! Nem kétséges, valóban szüksége lett volna rá. Ami viszont a t?bbit illeti... Lancellel és Osmund Kettleblackkel kefélt, ki tudja, talán még Holdfiúval is. Még ha vissza is megy, nem reménykedhet benne, hogy sikerül megmentenie. Cersei b?n?s minden vádban, amit felhoztak ellene, neki pedig hiányzott a kardforgató keze.
Az ?rszemek inkább kíváncsian, mint félelemmel figyelték a k?zeled? oszlopot. Senki nem fújt riadót, ami t?kéletesen megfelelt Jaimenek. Bracken nagyúr sátrát nem volt nehéz megtalálni. Az volt a legnagyobb a táborban, és a legjobb helyen állt: egy kisebb bucka tetején, a patak partján, ahonnan jól rá lehetett látni Hollófa két kapujára.
Barna sátor volt, ugyanolyan szín?, mint a k?zponti póznán lobogó zászló, melyen a Bracken-ház v?r?s cs?d?re ágaskodott aranymez?ben. Jaime szólt az embereinek, hogy szálljanak le a lóról, és ha akarnak, vegyüljenek el a táborban.
– Ti ketten nem – mondta zászlóviv?inek. – Maradjatok a k?zelemben, nem fog sokáig tartani. – Kipányvázta Becsületet, és Bracken sátrához sétált. Kardja halkan z?rg?tt a hüvelyében.
A sátor el?tt posztoló ?r?k idegesen néztek ?ssze k?zeledtére.
– Bejelentsünk, nagyuram? – kérdezte az egyik.
– Majd én bejelentem magam. – Jaime aranykezével félrehúzta a vászonlapot, és belépett a sátorba.
A bent tartózkodók láthatóan kellemesen érezték magukat, annyira belefeledkeztek a hancúrozásba, hogy észre sem vették érkezését. A n? lehunyt szemmel markolt a Bracken hátán g?nd?r?d? durva, fekete sz?rzetbe, és a férfi minden l?késénél felny?g?tt. Az uraság partnere mellébe temette a fejét, kezével a csíp?jét markolta. Jaime megk?sz?rülte a torkát.
– Jonos nagyúr.
A n? szeme felpattant, ijedten felsikoltott. Jonos Bracken leg?rdült róla, a kardhüvelye után kapott, és már csupasz pengével a kezében, káromkodva pattant fel.
– A hét átkozott pokolra – kezdte –, ki meri... – Aztán felismerte Jaime fehér k?penyét és arany mellvértjét. Leeresztette a kardot. – Lannister?
– Sajnálom, hogy megzavartam a szórakozásodat, nagyuram – mondta Jaime apró félmosollyal –, de meglehet?sen siet?s a dolgom. Beszélhetnénk?