– Rendben – biccentett a zsoldoskapitány, ?sszeszedték a figurákat, és leültek játszani.
Az els?t Tyrion nyerte, a másodikat Plumm, megduplázott téttel. Mik?zben a harmadik játszmához készül?dtek, a t?rpe ellenfelét tanulmányozta. A barna b?r? férfi állát egészen r?vidre vágott, ?szes szakáll fedte, arcát ezernyi ránc, és néhány régi sebhely szabdalta. Plumm barátságos fickónak t?nt, kül?n?sen, amikor mosolygott. A h? alattvaló, gondolta Tyrion. Mindenki kedvenc nagybácsija, tele nevetéssel, régi mondásokkal és józan b?lcsességgel. Persze mindez csupán álca. Plumm szeme minden mosoly ellenére hideg maradt, az óvatosság álcája m?g?tt ott lapult a mohóság. éhes, de el?vigyázatos.
A zsoldos majdnem olyan rossz játékos volt, mint a yunkai nagyúr, de nem bátran, inkább lélektelenül és szívósan játszott. Minden alkalommal más nyitást alkalmazott, mégis mindig ugyanazt – óvatosat, védekez?t, passzívat. Nem nyerésre játszik, j?tt rá Tyrion, inkább csak a vereséget akarja elkerülni. A második játékban ez be is j?tt neki, amikor a t?rpe egy elkapkodott támadással túlságosan merészet húzott. A harmadikban azonban ezzel már nem érhetett el sikert, és a negyedikben, majd az ?t?dikben sem, amely mint kiderült, egyben az utolsó is volt.
Az utolsó játék vége felé, amikor az er?dje már romokban hevert, a sárkánya elpusztult, felsorakoztak el?tte az elefántok, a nehézlovasság pedig a hátsó soraiban portyázott, Plumm mosolyogva felnézett.
– Yollo ismét nyert. Négy lépés, és halott vagyok.
– Három. – Tyrion megérintette a sárkányát. – Szerencsém volt. Talán meg kellene d?rzs?ln?d a fejem a k?vetkez? játék el?tt, kapitány. Lehet, hogy az ujjaidra ragadna némi szerencse. – Akkor is vesztenél, de talán szorosabbá tennéd a játékot. Vigyorogva kelt fel a
tábla mell?l, fogta a boroskancsóját, és újrat?lt?tte a sokkal gazdagabb Yezzan zo Qaggaz és a sokkal szegényebb Barna Ben Plumm kupáját. Hatalmas mestere a harmadik játék k?zben részeg álomba szenderült, ujjai k?zül kicsúszott a kupája, és tartalma a sz?nyegre ?ml?tt, de talán ?rülni fog az újabb adagnak, amikor felébred.
Amikor Yurkhaz zo Yunzak f?parancsnok két vállas rabszolgájára támaszkodva távozott, mintha jelt adtak volna a mulatság befejezésére. A t?bbi vendég is elbúcsúzott, és miután a sátor kiürült, Dajka megjelent, és k?z?lte a felszolgálókkal, hogy a maradékokból ehetnek
– De siessetek, mindent el kell takarítani, még miel?tt aludni tértek!
Tyrion térden állva, sajgó lábbal és vérz?, fájó háttal próbálta eltüntetni a foltot, amit a nemes Yezzan ki?nt?tt bora hagyott a nemes Yezzan sz?nyegén, amikor a felügyel? odalépett hozzá, és korbácsa nyelével finoman megveregette az arcát.
– Yollo, jók voltatok. Te és a feleséged.
– Nem a feleségem.
– Akkor a szajhád. Talpra, mindketten!
Tyrion bizonytalanul állt fel, egyik lába remegett. Combja úgy beg?rcs?lt, hogy Krajcárnak kellett felsegítenie.
– Mit tettünk?
– Sok mindent – felelte a felügyel?. – Dajka azt mondta, meg lesztek jutalmazva, ha ?r?met okoztok atyátoknak, nem igaz? Bár a nemes Yezzan nem szereti elveszíteni apró kincseit, Yurkhaz zo Yunzak meggy?zte róla, hogy ?nz? dolog lenne magának tartogatnia mindezt a mulatságot. ?rvendezzetek! A béke aláírásának megünnepléseként abban a megtiszteltetésben lesz részetek, hogy Daznak nagy vermében mérk?zhettek meg! Ezrek fognak látni titeket! Tízezrek! ó, hogy fogunk nevetni!
Jaime
Hollófa nagyon ?reg vár volt. ?si k?vei k?zt vastagon n?tt a moha, pókhálószer?en futott fel a falakon, akár az erek egy vénasszony lábán. A vár f?kapuját két hatalmas torony fogta k?zre, és valamivel kisebbek védték a fal minden kanyarulatát. Csupa négysz?gletes torony. A henger és félhenger alakú tornyok jobban ellenálltak a katapultoknak, mivel az íves felületekr?l k?nnyebben lepattantak a l?vedékek, Hollófát azonban jóval ennek felismerése el?tt építették.
A vár uralta azt a széles, termékeny v?lgyet, melyet a térképek és az emberek Feketefa-v?lgyként ismertek. Valóban v?lgy volt, de fa itt már nem n?tt t?bb ezer éve, sem fekete, sem barna, sem z?ld. Egykor, régen még igen, de mindez nagyon hosszú ideje volt. A régi t?lgyfák helyét házak, birtokok és malmok foglalták el. A talaj kopár volt, és sáros, itt-ott olvadó hófoltokkal.